Előre elnézést kérek lottózó honfitársaimtól a címben szereplő erős jelzőért, de az alábbi videóból talán kiderül és érthető lesz miről beszélek.
Akkor lássuk miről is van szó ! Az igaz, hogy az eset nem nálunk -és nem az idén, hanem 2015-ben- történt, de intő például szolgálhat !
"Előbb írták ki a szerb lottóhúzáson a képernyőre a számokat, mint, hogy
kihúzták volna őket a műsorban. Az ügyet már a rendőrség is vizsgálja. A
sorsolásról készült felvételen látszik, hogy az első három szám
kihúzása még rendben zajlott, majd negyedikként a 27-es számú golyót
húzták ki, ám a képernyőn a 21-es szám jelent meg. Ezt követően gyorsan
megjelent (ötödikként) a 27-es is, holott akkor még nem is húzták ki az
ötödik golyót. Az ötödikként kihúzott nyerőszáma 21-es lett, éppen az a szám, amely 33 másodperccel korábban már megjelent a képernyőn.
A "technikai hiba" ellenére a sorsolási bizottság mindent rendben talált, így nem ismételték meg a sorsolást. Héttalálatos szelvény végül nem volt, így a jövő héten a szerencsés nyertes akár több mint egymillió eurót vihet haza."
Barta P.
A "technikai hiba" ellenére a sorsolási bizottság mindent rendben talált, így nem ismételték meg a sorsolást. Héttalálatos szelvény végül nem volt, így a jövő héten a szerencsés nyertes akár több mint egymillió eurót vihet haza."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.