A Doni Hősök Emlékére, 1943 január 12

"1943 januárjában-hetvenegy évvel ezelőtt-sűrű pelyhekben esett a hó messze Oroszországban. A Csendes Don vidékén. az URIVI HÍDFŐBEN a Don folyó nagy kanyarjában, elszabadulni készült a pokol. A szörnyű hidegben és megfelelő ellátás és fegyverzet hiányában honvédjeink puskára fagyott kezekkel várták a szovjetek támadását.

Az 1942-es harcokban a német és magyar csapatoknak, nagy vér és anyagi veszteségek ellenére sem sikerült az oroszokat átűzni a Don keleti partjára. A nagy kanyarban, URIV-nál és SCSUCSJE-nál megvetették lábukat. 1942 szeptembere óta erős hídfőállásokat építettek és fejlesztettek ki egy stratégai jelentőségű támadás előkészítésére. Félő volt, hogy csapatainknak ezen a szakaszon sem elegendő felszerelése, sem fegyverzete, sem tartalékai sem voltak egy olyan jellegű támadást megállítani.

A szovjet támadás az URIV-i hídfőből, 1943 január 12-én indult. Dermesztő hidegben. 09.30-kor, heves tüzérségi és Sztálin-orgona pergőtűzzel kezdődött. 10.30-kor két hadosztály - harckocsik támogatásával - rohamozta állásainkat a 7 könnyű hadosztály körletében. Mire a nap bíborvörös köntösében nyugvóra tért, a szovjet csapatok 6-10 km-es mélységben behatoltak állásainkba.

A 2 hadsereg parancsnoksága még nem tartotta kritikusnak ezeket a fejleményeket. Másnap, január 13-án indított ellentámadásunk azonban sikertelennek bizonyult a szovjetek főtámadása következtében, amely a SCSUCSJE-i hídfőből lépett közbe.
Az egész térségben, többszörös túlerőben támadó szovjet csapatok, egy hét leforgása alatt, majdhogy megsemmisítették 2. hadseregünket. A feljegyzések szerint, 1943 február hó közepéig, veszteségünk elesettekben, sebesültekben és fogságba esettekben 120 000 fő volt.
Katonáink, hiányos fegyverzettel - jóformán nehéz fegyverek és páncéltörő fegyverek nélkül - kiéhezve, kimerülve és agyonfagyva, mégis vitézül harcoltak a támadók ellen. Magyar vérrel megakadályozták, hogy a szovjet egy nagyobb méretű katlan-csatába kényszerítse a Doni arcvonal védő seregeit.

Ezen az évfordulón most rájuk, a Doni Hősökre' emlékezünk, akiknek kezébe a történelem adta fegyvert. 

Apáink és nagyapáink voltak, akik elestek a szörnyű télben, akik ott pihennek orosz földben, a hótakarók alatt.
A nagy kanyar környékén most is hull a hó, nagy pelyhekben, mint hetvenegy évvel ezelőtt. Ezen az évfordulón, mint ha hallani lehetne a puskaropogást, a géppuskák kelepelését, az ágyúk dörejét és a sebesültek hörgését, a haldoklók utolsó sóhaját ott a nagy kanyarban. Aztán, csak az Észak-keleti szél muzsikál.

Rájuk gondolunk, a Doni Hősökre a holtakra az élőkre, a hozzátartozókra, az egyre távolodó időre, amikor a 'Csendes Donnál' élet-halál harcát vívta a 2. magyar hadsereg."

Szarvas József  honvéd egykori túlélő visszaemlékezése alapján.