foto/internet
Egy kislány, aki még nem érti. Egy fiatal lány, aki hiszi, hogy lehet
másképp. Egy feleség, akinek az életében leképeződik az ország gyatra
állapota. És egy felnőtt, érett nő, aki a saját dolgait rendbe tette, és
most azt szeretné tudni, ha már az ő generációját eltékozolták,
legalább a gyerekének van-e egy szemernyi reménye arra, hogy ez még
lehet jó? Vagy hagyjuk a francba az egészet...?
Tamás Rita írása.
(...) 1989.
16 évesen az ember nagyon felvilágosult. Ha majd lesz szabad
választás, végre olyan emberek kormányozzák az országot, akik eleget
tesznek a nép akaratának és az ország javát szolgálják. Senki sem olyan
hülye, hogy a saját nemzete ellen harcoljon. Ha végre kivonul az
ideiglenesen – negyven éve – nálunk állomásozó szovjet hadsereg és lelép
a politika színpadáról a diktatúrát kiszolgáló népes lakájhad, végre
olyanok kerülnek hatalomra, akik felvirágoztatják az országot. Lelkesen
vázoljuk fel a boldog jövőt a bátyámmal együtt a nagyanyámnak.
– Gyermekeim, ti csak higgyetek, de az emberi természet nem változik. Sosem lesz jobb!A felháborodás és a sértettség viaskodik bennem.
– Nagyi, te ezt nem tudhatod…
sakema
