„Korrekt. Megvan, hogyan számolják, mennyi bevétel jön belőle. Ezt
rendesen kitalálták.” – Ilyesmi, megnyugvással vegyes elégedettség
törhetett elő a székén hátradőlő brüsszeli öltönyösből, amikor a magyar
konvergenciaprogram telefonadóról szóló részét olvasta.
Kíváncsiak lennénk, mit szól mostanában, amikor rájön, hogy a dokumentum „nem bontotta ki a valóság minden részletét”. A kormány ugyanis tényleg alkotott egy kiigazító tételt, melybe elvben különösképp nem is lehet belekötni: használat arányában terhel mindenkit, nem is túlzottan gyilkos mértékben. Legfeljebb annyi a negatívuma, hogy egy plusz telefonáfát akarnak furcsa nyakatekertséggel bevezetni, hogy ne csípje az unió szemét.
Csakhogy az egész olyannyira hasra ütésszerűen történt, hogy most, az egyeztetéseken derül ki, technikailag aligha kivitelezhető az eredeti elképzelés. A kormány most kérte be a telefonálási szokásokról szóló statisztikákat a cégektől, ezzel is mutatván, micsoda agymunka folyhatott a program készítésekor, ha eddig ez nem jutott eszébe. A Fidesz lázad, és rászorultsági kedvezményt követel, Matolcsy György pedig a nagymamájára szabná a tételeket, elvégre az unoka által mindig visszahívott miniszteri nagyi egyfős mintája gránit szilárd alapot ad egy közteher elosztásához, sőt, az adónem ágazatot és fogyasztást torzító tételeinek becsléséhez is.!!?
Mi lett volna, ha megfelelő egyeztetés és számítás után vezetik be a terhet?
Szerző: Világgazdaság - Rovó Attila
