"Jól ismert páros a veszprémi piacon: egy idős bácsi és egy bájos kislány
tejet, túrót, tejfölt árul. Színt visznek a vásárcsarnok életébe: János
bácsi a kópéságával, a lányka kedvességével."
Barbara és dédnagyapja minden szombaton tejet árul a csarnokban.
(Fotó: Mátételki András)
A piaci asztalkán katonás sorrendben a
másfél literes tejes flakonok, mellettük a csomagolt túrók, bödönben a
több liter tejföl. Egymás után jönnek a vevők, beszélgetésre nincs
igazán lehetőség. Annyit azért megtudok, hogy a 81 éves Auerbach János
családfája az 1800-as évektől terebélyesedig Bándon. Az ősei is
mezőgazdasággal, állattartással foglalkoztak, ő ebbe a dolgos világba
nőtt bele. Csakhogy 1959-ben, a téeszesítéskor, az ő családja is
"önként" beadta a földet meg az állatokat a közösbe.
A fiatalok ekkor hátat fordítottak a
paraszti életnek, a városban kerestek maguknak kenyérkereseti
lehetőséget. János bácsi 28 évesen a herendi porcelángyárhoz szegődött
favágónak - akkor még bükkfával fűtötték fel a kemencéket -, majd hat év
után felvitte az Isten a dolgát: gépi fűrészes lett. Egyszer hazafelé
cimborája, a kiváló porcelánfestő a fizetése után érdeklődött. A válasz
hallatán leesett az álla.
A hatvanas években három holdat művelt a
feleségével, Anna nénivel, s persze tartottak már akkor is disznókat,
teheneket, apró jószágot. A családfenntartó hajnali három után kelt,
hogy etetés után elérje a herendi buszt. Munka után szinte mindig
egyenest a földre ment ki, ahol párjával szürkületig dolgozott. Amikor
1990-ben nyugdíjba ment, egyre több állatot tartottak háznál, a föld is
szépen „hízott”. Ma 25 hektárjuk, valamint sok sertésük, néhány tehenük,
három üszőjük, több tucat szárnyasuk van. Az állatokkal ma már
kizárólag a vele egy fedél alatt élő, 45 éves fia foglalkozik, mert nem
engedi apját a néha „megvaduló” állatok közé, nehogy...
tovább itt olvashatod.
Szerző: Mátételki András
