A néphiedelemben a legenda szerint Szervác a Tisza közepén víz nélkül
megfulladt, Pongrác kánikulában a subában is megfagyott, Bonifácot pedig
halálra csipkedték a szúnyogok. Ezért haragszanak az emberekre és
térnek vissza évente, hogy bosszantsák őket és tönkretegyék a termést.
Fagyot ráznak, megdermesztik a veteményt, letarolják a földet.
Egyes
vidékeken viszont úgy vélik, hogy a rosszindulatú szentek jóságosak is
tudnak lenni ugyanis ha kisüt a nap bő termést hozhat a szőlősgazdáknak.
Sokan úgy vélik, ha fagyosszentekkor nincs felhő akkor sok bor lesz.
Pongrác (május 12.), Szervác (május 13.) és Bonifác (május
14.) a „fagyosszentek” a kertek rémei hírben állnak hiszen
az évszázados megfigyelés és tapasztalat szerint a tavaszi meleg
időjárás május közepe felé hirtelen hidegre fordulhat ami egyetlen
kora-tavaszi növénynek sem kedvez.
Ilyentájt szoktak fellépni a késő tavaszi fagyok, s óriási károkat
okoznak a mezőgazdaságnak. A májusi fagykár oka, hogy ilyenkorra a
növények sejtnedve felhígul, s ezért a 2-3 fokos fagy is végzetessé
válhat. A sejtek között levő járatokban ugyanis megfagy a víz, s a
képződő jégkristályok valósággal kiszívják a környező sejtek
nedvességét. A jég szétroncsolja a sejtek falát és a növény elpusztul.
A
gyümölcsfák levelei felhólyagosodnak, majd megbarnulva lehullanak. A
gabonanövények szára felpuhul, a kalász kifehéredik.
A zöldségfélék úgy
összezsugorodnak, mintha leforrázták volna őket. A fagyra
legérzékenyebbek a bab, a paradicsom, az uborka és a tök – ezeket úgy
érdemes vetni, hogy a zsenge hajtás csak a fagyosszentek után bújjon ki a
földből.
Barta P.
