Százegy évvel ezelőtt, 1913-ban adták ki az első magyar nyelvű Büntető törvénykönyvet módosító 1913. évi XXI. törvénycikket a közveszélyes munkakerülésről, közismert nevén a kmkról.
A két részből álló törvénykönyv általános része 1950-ig, különös része
pedig 1961-ig volt érvényben. Mindez az akkor megalkotott törvény
időtállóságát jelzi, bár a közveszélyes munkakerülés elnevezése,
megítélése és módja, valamint büntethetősége az évtizedek múlásával
sokat változott. (Sajnos.-a szerk.)
A huszadik században alakultak ki azok a büntetési
tételek, melyeknek középpontjában a munkavégzés áll.
(Az 1913:XXI. tc. tehát a közveszélyes munkakerülést nem
bűncselekményként, hanem kihágásként (ma: szabálysértés) könyvelte el.
Ugyanezen törvény szerint kmknak minősült a tiltott szerencsejátékból való haszonszerzés és a prostitúció is.)
Az 1913-ban kiadott törvénycikk a közveszélyes munkakerülőkkel és
a csavargókkal szemben határozott intézkedéseket hozott, bár büntetést
csak a közveszélyes munkakerülés vétsége miatt lehetett kiszabni,
éspedig vagylagosan, alternatív büntetésként.
A törvénycikk
megfogalmazása szerint „Az a keresetre utalt munkaképes egyén, aki
munkakerülésből csavarog vagy egyébként munkakerülő életmódot folytat,
kihágás miatt nyolcz naptól két hónapig terjedhető elzárással
büntetendő." A visszaesőt nyolc naptól három hónapig terjedő
fogházzal büntették. A törvény a közveszélyes munkakerülőkkel és
csavargókkal szemben új szankciót is bevezetett, mégpedig a dologház intézményét.
Ennek egyértelmű célja a munkára nevelés és a rendes életmódhoz szoktatás volt. (Ma már inkább segély adunk a hátrányos helyzetű "rejtett erőforrású" egyedeknek mert ugye nekik eltérő a kultúrájuk!-mármint a munkához !-a szerk.)
A dologházba utalás (büntetés) időtartama egy évnél rövidebb és öt évnél hosszabb nem lehetett.
Mellékbüntetésként továbbra is megmaradt magyar állampolgárok esetében a
kitiltás, külföldieknél a kiutasítás. Azt a fiatalkorút, aki az ítélet
hozatalakor 18. életévét még nem töltötte be, nem lehetett dologházba utalni.
A felügyelő hatóság a dologházba utaltat feltételes szabadságra bocsáthatta, ha legalább egy évet dologházban töltött,
„kellő szorgalmat s jó viseletet tanúsított és egyéniségének
átalakulása folytán alapos reményt nyújt arra, hogy szabadon bocsátása
esetében munkás és rendes életmódot fog folytatni, és ha számára
megfelelő munka biztosítva van."
Szerk;Posta S.
