Az uniós menekültügyi, migrációs és integrációs alap sürgősségi intézkedések terhére kapott 373 millió forint támogatást Magyarország többek között a menekülteket befogadó intézmények korszerűsítésére, kapacitásbővítésre. Ebből a keretből növelik a Sámsoni úti tábor kapacitását nettó 143 millió forintból – tudta meg Záborszki Helgától a haon.
Örülnek a Sámsoni úti befogadó állomásra kerültek! Fotó: Matey István
©
A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
sajtóreferense emlékeztetett, már korábbi nyilatkozataikban is
elhangzott, 2013-tól folyamatosan és rendkívüli mértékben nő a hazánkba
érkező menedékkérők száma. Emiatt bővítették már korábban is a befogadó
intézményeket, sőt konténer házakból álló ideiglenes intézményt is
kialakítottak Nagyfán.
A debreceni fejlesztés múlt hónap végén kezdődött és június 30-ra be is fejeződik.– A támogatásból elsősorban korszerűsítjük a rendkívül igénybe vett intézményt, például a családok elhelyezését biztosító lakóegységeket.
Biztosítjuk a mozgássérültek elhelyezésére alkalmas lakóegységeket, mosókonyhát alakítunk ki, javítjuk a közmű ellátást, korszerűsítjük a szennyvízrendszert, stb. Másodsorban megteremtjük annak a feltételét, hogy rendkívüli migrációs beáramlás esetén az ingatlan területén konténerparkot lehessen kialakítani – tájékoztatott a sajtóreferens.
A beruházás nyomán a Sámsoni úti befogadó állomás jelenlegi 823 fős kapacitása jelentősen bővül. – A projekt végrehajtásával szükség esetén további 80–100 főt lehet elhelyezni –közölte Záborszki Helga.
Haon forrás.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.