A
három királyok ünnepe egyben a karácsonyfa leszedésének napja is.
Ráadásul ezen a napon indul a farsangi szezon.
Sok népi hagyomány
kötődik hozzá nálunk és a nagyvilágban. Locsolnak szentelt vizet házra,
ólra, bölcsőre, földre, de van ahol most érkezik a jó boszorkány, vagy
ajándékot kapnak a gyerekek.
Január 6. a karácsonytól vízkereszt napjáig
tartó 12 szent nap zárónapja, a farsang kezdete.
A vízkereszt, más
néven háromkirályok vagy epifánia egy keresztény ünnep, amelyet
általában január 6-án ünnepelnek, ám a római katolikus egyházban sok
helyen a legközelebbi vasárnapra tolják el az egyházi ünneplését.
A nyugati kereszténység minden évben ekkor emlékezik meg a napkeleti
bölcsekről. A hagyomány szerint a nevük: Gáspár, Menyhért és Boldizsár.
Ezeknek a neveknek mind ezen a napon van a névnapja.
A keleti keresztény egyházak Jézusnak a Jordán folyóban Keresztelő Szent János által való megkeresztelkedését ünneplik ezen a napon. (Az ónaptárat használó keleti keresztény egyházak a Gergely-naptár szerinti január 19-én tartják, mivel a Julianus-naptár jelenleg 13 nap késésben van a Gergely-naptárhoz képest.)

sakema
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.