A jogsértő tartalom nem maradhat az interneten, a bűncselekményt megvalósító különösen nem. Így a bíróság azt, aki felel a tartalomért (és nem utolsó sorban azt képes is leszedni) elsősorban arra kötelezi, hogy a jogsértő tartalmat törölje (ezt a magyar jog az adat eltávolításának hívja).
Erre a célra Magyarországon létrehozott szervezet a KEHTA (a Központi Elektronikus Hozzáférhetetlenné Tételi határozatok Adatbázisa.) !
A kötelezett a magyar jogban a
tárhelyszolgáltató: ő akkor is elérhető, hogyha a honlap szerkesztője –
mint a kuruc.info esetében – nem is ismert.
Természetesen a törlés is korlátozza a sajtó- és véleménynyilvánítási
szabadságot, de ha bírói döntés alapján és a büntetőeljárás garanciái
mellett történik, akkor nemhogy nem sérti ezeket, hanem kifejezetten
szükséges ahhoz, hogy ezeket a jogokat alkotmányosan, más alapjogok
sérelme nélkül gyakorolják.
A blokkolás (az adat hozzáférhetetlenné tétele) csak első látásra
tűnik hasonlónak, valójában ugyanis sokkal problematikusabb és
veszélyesebb műfaj.
Ha az állam szembesül azzal, hogy az általa nem ellenőrizhető tárhelyszolgáltatóknál nem tudja elérni a szerinte jogsértő tartalmak törlését, akkor alternatív utakat keresve eljut addig, hogy mindegy, hogy fent van-e a tartalom a neten, elég, hogyha itthonról nem látni. Ezért aztán az internetszolgáltatókat kötelezi arra, hogy az adott tartalmat blokkolják előfizetőik számára.
Így az eredeti adat elérhető marad, az állam viszont technikailag alkalmassá válik arra, hogy maga határozza meg azt, hogy a polgárai mit láthatnak az internetből!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.