A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást két férfi ellen.
A rendelkezésre álló adatok szerint egy hajdúsámsoni lakos 2014. október
16-án 20 óra körüli időben Debrecenből egy személygépkocsival négy
afgán állampolgárt akart illegálisan Nyugat-Európába juttatni. A
Felderítő Osztály munkatársai értesítették kollégáikat, így Letenyénél 1
óra 30 perc körül az államhatár közvetlen közelében a Zala Megyei
Rendőr-főkapitányság beosztottjai ellenőrzés alá vonták a gépkocsi
sofőrjét, B. Tibort és utasait, akiket elfogtak és a Nagykanizsai
Rendőrkapitányságra előállítottak. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták őket.
A megalapozott gyanú szerint a 44 éves B. Tibort egy szerb állampolgár bízta meg a külföldiek illegális utaztatásával.
A megbízó férfit 2014. október 17-én 13 óra 30 perc körüli időben
Debrecenben a Csapó utcán a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Felderítő és Vizsgálati Osztály munkatársai elfogták és előállították a
megyei rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a 42
éves férfit. Forrás; Haon.
Barta P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.