Vesztegetés miatt vádat emelt Máthé Attila volt hajdúsámsoni
alpolgármester, a Fidesz jelenlegi városi elnöke és önkormányzati
frakcióvezetője ellen a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni
Regionális Osztálya. A vádirat megérkezett a Debreceni Törvényszékre –
mondta Tatár Tímea, a törvényszék szóvivője.
A vádirat szerint – amit keddi számában a Népszabadság ismertetett –
Máthé Attila elsőrendű vádlott a 2010-es választások előtt, amikor
Hajdúsámson alpolgármestere, illetve polgármester-jelöltje volt,
egy-egymillió forint kenőpénzt kért két helyi lakostól a leendő városi
egészségház kialakítása érdekében.
A vesztegetési ügyben a vádirat szerint a másodrendű vádlott P. Elek
közvetített. Máthé Attilát az egyik ingatlantulajdonos jelentette fel,
aki akkor a Fidesz választási aktivistája volt, s a másik tulajdonossal
együtt megtagadta az egymillió forint kenőpénz kifizetését.Máthé Attila a nyomozás során végig tagadta a bűncselekmény elkövetését, míg P. Elek beismerő vallomást tett.
“Ártatlan vagyok, nem követtem el bűncselekményt” – mondta Máthé Attila kedden az MTI megkeresésére.
Szavai szerint semmi olyat nem tett, amit a vádirat tartalmaz. “Az ügyészségi dokumentum hamis tanúvallomásra épül” – tette hozzá.
Máthé Attila a bíróság előtt fogja megvédeni magát, s mint kifejtette: “bízik az igazságszolgáltatás pártatlanságában”.-olvasható a Haon oldalán...
...és a Facebook-on !
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.