Május elseje története.

A közhiedelem szerint május elseje kommunista ünnep, azonban története régebbre nyúlik vissza, a volt szocialista országok csak felkarolták a munka ünnepét. A 19. század elején vetődött fel először, hogy meg kéne ünnepelni a munkát, akkor a munkásmozgalmak, szakszervezetek ébredésével egy időben egyre több jogot harcoltak ki maguknak az emberek. Akkor alakult ki például a ma már klasszikus nyolcórás munkaidő, korábban ugyanis 10-16 órát dolgoztatták a gyárosok dolgozóikat. 

Bármilyen meglepő, május elseje egyházi ünnep is egyben Munkás Szent József, a munkások védőszentje tiszteletére. A katolikusok ezen a napon Jézus nevelő apjára, az ácsra emlékeznek, az ünnepet 1955. május 1-én rendelte el XII. Piusz pápa.

Az 1873-as gazdasági válság hatására a munkanélküliség fokozódott, s ez is egyre inkább sürgette a munkaidő csökkentését. (Ugyanis a munkaidő csökkentésével többen juthatnának munkához, s a munkanélküliség csökkenésével a társadalmi feszültségek is enyhülnének.) Ennek hatására egyre gyakoribbá váltak világszerte, de főként az USA-ban a sztrájkok, melyeket gyakran karhatalmi erővel közömbösítettek.

1886. május elsején a chicagói szakszervezetek hirdettek sztrájkot a nyolcórás munkaidő bevezetéséért, az akciót május 4-én a Haymarketi zavargás zárt le, amikor a tüntető munkások közé vegyült anarchisták egy bombát dobtak a rendőrök közé, akik viszonzásul azonnal tüzet nyitottak. Több tucat sebesült maradt a helyszínen, akik félve a letartóztatástól nem mentek kórházba. Összesen 11 ember (7 rendőr és 4 tüntető) vesztette életét, a későbbi perek során nyolc szocialista-anarchistát állítottak bíróság el.

1889. július 14-én alakult meg a II. Internacionálé, mely úgy határozott, hogy a Haymarketi zavargások negyedik évfordulóján, 1890. május elsején a szakszervezetek közösen vonuljanak fel a nyolcórás munkaidő bevezetéséért. 1891-ben az Egyesült Államokban május elsejét hivatalosan is a „munkásosztály nemzetközi összefogásának harcos ünnepévé” nyilvánították.

Május elseje a 20. században fokozatosan vált szocialista ünneppé, elsősorban a Szovjetunióban és a volt szocialista országokban lett nemzeti ünnep. Ezzel párhuzamosan az eredetileg a munkások ünnepének hívott napot a munka ünnepévé változtatták a szocialista blokkban, mivel ez jobban megfelelt az uralkodó rezsimeknek. Az elnevezés a diktatúrák bukása után is megmaradt a volt szocialista országokban.
Az idősebb generáció legtöbb tagja még úgy emlékszik a május elsejékre, mint a felvonulások, a majálisok és a sör-virsli ünnepére. Ma már a legtöbb embernek annyit jelent a május elseje, hogy ez a késő tavasz-kora nyár első szabadnapja, a strandszezon kezdete

A 15. sz.-tól kezdődően szólnak forrásaink a májusfa állításáról, a szokás azonban bizonyosan régibb. A májusfa sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág. A legények éjszaka vágták ki az erdőn, és hajnalra állították fel a helyi szokásnak megfelelően minden lányos ház elé együttesen, vagy mindenki a maga szeretője háza elé.

Sok helyütt csak a bíró és a pap háza, esetleg a templom előtt állítottak fel egyetlen magas májusfát, a lányos házak udvarán kisebb fa díszelgett. A májusfákat színes szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, teli üveg borral, hímes tojással stb. díszítették föl, mielőtt a földbe beásták, vagy a kapufélfára, kútágasra felszögezték volna.

Erdélyben (Csíkszék) ki is faragták a fát, vagy a legény rávéste a nevét (Háromszék). A fa kivágása, hazaszállítása inkább titokban történt éjszaka, hajnali feldíszítése is inkább a legénybanda közös, bizalmas feladata volt. A reggelre díszelgő májusfa kiállítása, nagysága stb. számos helyen szokásos magyarázatra adott okot: ki-kinek udvarol, kinek állítottak szebb fát, kinek a májusfáját csúfította el reggelre a haragosa stb.
Barta P.