Egy éves a "Sámsonkerti Magazin".

Örömmel jelentjük be, hogy a "Sámsonkerti Magazin"  szeptember 30.án  ünnepli egy éves születésnapját! Indulásunk óta nagyon gyorsan eltelt ez az egy év. Ezúton szeretnénk megköszönni hűséges olvasóinknak, és rendszeres látogatóinknak a támogatást amivel segítették az oldal működését és reméljük,hogy ez az elkövetkezendő időkben is így marad.

Természetesen amellett sem mehetünk el szó nélkül,és megragadva az alkalmat,hogy  megjegyezzük, voltak (vannak) emberkék akik nem nézték (nézik) jó szemmel hogy egyáltalán ez a magazin létezik  és nyíltan vállalja hazaszeretetét bármelyik politikai oldalhoz való tartozás nélkül, csupán csak az emberek igazságérzetére hagyatkozva.
Valójában mindenkinek szíve joga ,hogy szabadon véleményt nyilvánítson,nincs is ezzel semmi gond,ahogy a mondás is tartja, "ha nincs irigyed, hidd el, irigylendő se vagy" és ez így van jól.

Az évforduló alkalmából minden kedves olvasónknak jó egészséget és eredményekben gazdag évet kíván a 

MAGYAR VAGYOK

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.
Van rajta bérc, amely tekintetet vét
A Kaszpi-tenger habjain is túl,
És rónasága, mintha a föld végét
Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly,
De nevetésem ritkán hallani.
Ha az öröm legjobban festi képem:
Magas kedvemben sírva fakadok;
De arcom víg a bánat idejében,
Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át
A múltnak tengerén, ahol szemem
Egekbe nyúló kősziklákat lát,
Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.
Európa színpadán mi is játszottunk,
S mienk nem volt a legkisebb szerep;
Úgy rettegé a föld kirántott kardunk,
Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?
Holt dicsőség halvány kísértete;
Föl-föltűnik s lebúvik nagy hamar
- Ha vert az óra - odva mélyibe.
Hogy hallgatunk! a második szomszédig
Alig hogy küldjük életünk neszét
S saját testvérink, kik reánk készítik
A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

                                                                      Petőfi Sándor 1847