Oldalak

"Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény !" -Deák Ferenc-

2016. május 9., hétfő

Te átmennél a "teszten" ?

Ha úgy gondolod hogy igen, akkor olvasd el az alábbi kis történet...

“Nagyon boldog ember voltam. Már több mint egy éve jártunk imádott barátnőmmel és el is határoztuk, hogy összeházasodunk. Csak egy dolog aggasztott! A gyönyörű szép húga…
Jövendőbeli sógornőm 22 éves volt, nagyon szűk miniszoknyákban járt és legtöbbször melltartó nélkül. Rendszeresen lehajolt mikor a közelemben volt, s így mindig csodálatos látvány tárult elém. Biztosan szándékos volt, mert sosem csinálta más előtt. Egy napon, a hugica hívott és megkért, hogy menjek át leellenőrizni az esküvői meghívókat.
Egyedül volt mikor megérkeztem és azt suttogta, hogy olyan vágyat érez irántam, amit nem tudott leküzdeni. Azt mondta, szeretne velem szeretkezni, csak egyszer mielőtt megházasodom és elkötelezem magam a nővére mellett.
Nos hát… teljesen lesokkolt a dolog, s egy szót sem tudtam kinyögni.
Azt mondta:
– Felmegyek a hálószobámba, és ha szeretnél még egy utolsó örült, vad kitörést, akkor gyere és tégy magadévá!”
Meredten figyeltem, ahogy felmegy a lépcsőn.
Mikor felért, lehúzta a bugyiját és ledobta rám a lépcső aljára. Egy pillanatig ott álltam, majd megfordultam és kivágtattam a bejárati ajtóhoz. Kinyitottam, majd a kocsimhoz rohantam. 
Körös körül ott álldogált az egész jövendőbeli családom, mind tapsolva!
Apósjelöltem könnyes szemekkel ölelt át és mondta:
– Nagyon örülünk, hogy átmentél a kis tesztünkön! Nem is akarhatnánk nálad jobb férfit a lányunknak. Üdvözlünk a családban!”

A történet tanulsága:
Mindig a kocsiban tartsd az óvszert!”
Barta P.

Ilyen egy libáért vett jogosítvány !

Az alábbi videóhoz nincs mit hozzáfűzni, legfeljebb annyit, hogy ezek az emberek köztünk vannak, autóval közlekednek ebben a mai pörgő forgalomban és hihetetlen, de nem okoznak balesetet. Bár lehet ez nem rajtuk múlik ! Csak jó idegzetű olvasóinknak ajánlom :) !

Barta P.

2016. május 8., vasárnap

Az 55 évvel ezelőtt történteket maga mondja el !

Az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányának, halottnak hitt főszereplője maga kereste fel az RTL-t a most 73 éves nő, hogy nyilatkozzon. Részletesen elmesélte, hogyan erőszakolták meg Kiss Lászlóék.
Takáts Zsuzsanna azt mondta, azért szólalt meg, mert megunta, hogy valótlanságokat állítanak róla. Hetekig gondolkodott, hogy nyilvánosság elé álljon, de úgy látta, a halálhírre egyre több mocskolódás került elő.

Barta P.

Demokrácia másképpen...

Beszéljünk helyesen, szépen magyarul !

sakema

2016. május 7., szombat

Ha tanultál volna...

 Két apropó kapcsán is eszembe jutott az alábbi -igaz, vagy sem - történet. Az egyik a héten zajló érettségi vizsgák, a másik a debreceni Csapó utcán hétfőn bekövetkezett csőtörés, bár az nem szennyvízcső volt.

Íme a tanulságos történet: Nos egyszer, valahol nem is olyan szép napon, hogy eldugult egy kisváros központi csatornavezetéke. 
Az út persze beszakadt, és egy jókora lyuk keletkezett, ami megtelt a – mivel is? Hát trutyival, na! 
–A "csatornamester" és segédje pillanatokon belül a helyszínen termett. Az öreg szaki felmérte a terepet és minthogy pillanatok alatt átlátta a helyzetet, s persze a teendőket is, gondolkodás nélkül belegyalogolt a gödörbe. 
–Hogy úgy mondjam már derékig állt a sza...lében, amikor kért egy fogót a gödör szélén tébláboló inasától, aki leguggolva beadta neki a kért eszközt. A mester vett egy nagy levegőt és alábukott.
–Pepecselt valamit a vezetéken, aztán feljött, kért egy kalapácsot meg egy vésőt, amivel aztán újra lemerült, megint igazított valamin. Ez így ment egészen addig, amíg el nem készült. 
Végre kievickélt az árokból. Olyannyira csöpögött róla a matéria, hogy még a csatornapatkányok is riadtan menekültek előle.
A mester azonban minderről tudomást sem véve rápirított a segédjére.
– Látod fiam, ha tanultál volna, nem kellene egész életedben csak a szerszámokat adogatnod!
Barta P.

Késelés Sámsonkertben !

Volt élettársát és egy másik férfit szúrt meg egy ember, mindketten életveszélyesen megsérültek. A rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján május 7-én 00 óra 30 perckor az 58 éves F. L. megjelent egy Sámsonkertben található családi háznál, ahol egy késsel megszúrta volt élettársát, valamint a ház tulajdonosát, melynek következtében mindketten súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedtek.
A feltételezett elkövető ezután eltávozott a helyszínről, a kiérkező járőrök azonban egy órán belül elfogták. A 33 éves nőt és az 50 éves férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – folytat nyomozást az 58 éves hajdúsámsoni férfival szemben. (police.hu)
Barta P.

2016. május 6., péntek

A Microsoft "megszívatta " az ASUS alaplapot használókat !

Az elmúlt napok során furcsa hibajelenséget tapasztalhattak mindazok, akik ASUS alaplappal szerelt konfiguráción futtatnak Windows 7 SP1 operációs rendszert. Történt ugyanis, hogy a Microsoft nemrégiben megváltoztatta egy Windows 7-es frissítés besorolását, így az "opcionális" helyett "ajánlottá" vált, vagyis alapértelmezett frissítési beállítások esetén automatikusan települ az adott rendszerre. 

A szóban forgó frissítés, ami eredetileg a Bit Locker funkció korábbi hibáját javítja, a KB3111977 jelölést viseli, telepítése során pedig különböző fájlokat módosít, így rendszer-újraindítást követően a Secure Boot illetéktelenül végrehajtott módosításokra hivatkozva nem hajlandó engedélyezni a boot folyamatot a modern ASUS alaplapokon. (Ügyes, mondaná Khón bácsi.)

A Windows 7 alapvetően nem rendelkezik Secure Boot támogatással, hiszen ez a funkció a Windows 8 megjelenésével vált elérhetővé, célja pedig az UEFI alapú rendszerek biztonságának növelése egy extra védelmi réteggel. 
A problémát az okozza, hogy az ASUS egyes alaplapjain alapértelmezett módon aktív a Secure Boot funkció, amit a vállalat azzal magyaráz, hogy így próbál gondoskodni az ASUS alaplappal szerelt rendszerek malware támadásokkal szembeni védelméről. 
Windows 8-tól felfelé ezzel a gyakorlattal nincs is semmi baj, sőt, egyenesen üdvözlendő. A Windows 7 alapú rendszer viszont a fentebb említett frissítés telepítése után nem indul el többet, ugyanis a Secure Boot szolgáltatás engedély nélküli változtatásokat észlel, ezért megakadályozza a rendszer elindulását – legalábbis az adott meghajtó esetében.
A hibajelenségről az ASUS természetesen tud, és ad is rá megoldást, de a beállításhoz be kell lépni az alaplap biosába, ami azért egy kis szakértelmet  igényel...Ha valaki így járt, jobb ha egy hozzáértő segítségét kéri !






Magyarország ( nekik még mindig ) jobban teljesít !

Ma jelenik meg a Napi.hu kiadványa a legvagyonosabb emberekről. A 100-as listán idén először szerepel Andy Vajna kormánybiztos, akinek kaszinói is vannak, illetve Hernádi Zsolt, a MOL vezére. Az Orbán Viktorral focimeccsekre járó Garancsi István és Mészáros Lőrinc pedig egymást követik a listán. A kiadvány szerint egyébként 180 milliárddal nőtt a leggazdagabbak összvagyona egy év alatt. 
 A top 10-ből mindenki gazdagodott tavalyhoz képest, így a leggazdagabb magyarok összesen 134 milliárd forinttal többel rendelkeznek, mint egy éve.
  1. Csányi Sándor 35 milliárd forinttal gazdagodott, a jelenlegi vagyona 200 milliárd forint.
  2. Bige László 15 milliárddal vagyonosabb, mint tavaly; jelenleg 175 milliárd forintja van.
  3. Demján Sándor 27 milliárd forinttal gazdagodott, a mostani vagyonát 120 milliárd forintra becsülik. 
  4. Széles Gábor 8 milliárd forinttal gazdagabb, mint tavaly; jelenleg 100 milliárd forint fölött diszponál.
  5. Veres Tibor vagyona 85 milliárd forintról 97 milliárd forintra nőtt.
  6. Gattyán György 6 milliárd forinttal gazdagodott, mostani vagyonát 96 milliárdra becsülik.
  7. Wáberer György 10 milliárd forinttal lett gazdagabb, jelenleg 90 milliárd forintja van.
  8. Rákosi Tamás 84 milliárd forintról 87 milliárd forintra növelte vagyonát.
  9. Simicska Lajos 10 milliárd forinttal gazdagabb, mint tavaly; jelenlegi vagyonát 83 milliárd forintra becsülik.
  10. Kasza Lajos 8 milliárd forinttal gazdagodott, mostani vagyonát 71 milliárd forintra becsülik
A lista itt folytatódik  és van "meglepetés" szereplője is !
Szerk;Posta S.