Négymilliárd-háromszázötvenhárommillió euró felett rendelkezhetett Kósa
Lajos a Magyar Nemzet birtokába került hiteles közjegyzői okirat
szerint. A Tóth Ádám közjegyzői irodájában készült dokumentumból
kiderül, a fideszes politikus – korábban frakcióvezető, jelenleg a
megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter –
2013. január 28-án kötött szerződést a megbízójával, amelynek részleteit
közjegyzői okiratba is foglalták.
A több mint ezerháromszázmilliárd forintnyi összeget az FHB Kereskedelmi
Bank Zrt.-nél helyezték el – áll az okiratban, amely szerint a megbízó
felruházza Kósa Lajost, hogy a „megbízó helyett és annak képviseletében a
jelzett összegből magyar államkötvényeket vásároljon”, és azokat a
„megbízó nevén vezetett befektetési számlán elhelyezze”. Forráshír itt !
És hallgassuk meg Kósa magyarázatát !
(Kósa Lajos egy ismeretlennek, vizsgálat nélkül elmegy a közjegyzőhöz okiratot szerkeszteni ezermillliárdos összegről....Ugye milyen életszerű ? Csak nehogy holnapra -államérdekre hivatkozva- titkosítva legyen az ügy 50 évre !-a szerk.)
Szerk;Posta S.
Sok hülyével egy gazember is azt csinál amit akar. Ezért csökken folyamatosan a technikai fejlődés ellenére az emberek IQ-ja. A tömegek ingerküszöbe,hogy meginduljon még nagyon magas és ezt a hatalom ki is használja.
VálaszTörlésNincs nagyobb ellenségük mint a kritikus értelmes tömeg, ez az egy amitől rettegnek!
Nem véletlen, hogy csak a szemetet és a hulladékot tenyésztik, de gőzerővel, ez a hatalmuk biztos záloga !
A műveletlen és anyagilag ellehetetlenített emberfők sokasága teszi naggyá a hatalom elitjeit !
Teljesen egyetértek, végre egy értelmes ember!
VálaszTörlés