Ez a nap volt Magyarország számára a vég, Nemzetünk számára egy gyásznap !
1947. február 10-én írták alá Magyarország és a második világháború győztes
hatalmainak képviselői a párizsi békeszerződést.
(...1947. február 10. hétfő volt. A győztes hatalmak képviselői a Luxemburg-palota óraszalonjában XV.
Lajos íróasztalához invitálták a legyőzött államok képviselőit. Itt
kellett aláírni az okmányokat. A vesztesek közül utoljára szólították a
magyar külügyminisztert, Gyöngyösi Jánost. Illyés Gyula (aki szintén a
küldöttség tagja volt) a naplójában megjegyezte: „A négyszögletes óra
(…) hat előtt tíz percet mutatott.”-részlet a naplóból.)
„…tekintettel arra, hogy Magyarország, miután a hitleri Németország
szövetségesévé vált és annak oldalán részt vett a Szocialista Szovjet
Köztársaságok Uniója, az Egyesült Királyság, az Amerikai Egyesült Államok és
más Egyesült Nemzetek ellen folytatott háborúban, e háborúért a felelősség
ráeső részét viseli…” (Részlet a békeszerződés szövegéből)
Miután hazánk
többek között földrajzi helyzete és az elbukott kiugrási kísérlet eredményeként
a térség államai közül a legtovább maradt Németország szövetségese, a
Hitler bukása után megalkotott békétől nem sok jót várhatott.
A Faragho Gábor által 1944 októberében átvett
előzetes fegyverszüneti feltételekből és az 1945 januárjában megkötött
fegyverszünet pontjai értelmében hazánk már 1945-ben
megkezdte a háborús jóvátétel fizetését, felelősségre vonta a háborús bűnösöket
és betiltotta a revizionista, illetve szélsőjobboldali szervezetek működését;
ezek csupa olyan intézkedések voltak, amelyek a párizsi békeszerződésben is
megjelentek. Másfelől ugyanakkor a dokumentum hivatalos megfogalmazásáig mégis
élt a remény, hogy Magyarország legalább egy téren, a határvonalak megvonása
tekintetében igazságosabb elbánásban részesülhet, mint 1920-ban, Trianonban.
A
békeszerződést előkészítő Külügyminiszterek Tanácsának három hónapos ülésszakán
aztán ezek a remények is szertefoszlottak.
Az 1947. február
10-én, Gyöngyösi János külügyminiszter által aláírt békeszerződés értelmében
Magyarország határait az 1937. december 31-i – tehát a revízió előtti –
állapotok szerint húzták meg, sőt, hazánk újabb területeket veszített, ugyanis
Csehszlovákia három Pozsony közelében fekvő faluval – Horvátjárfalu, Oroszvár,
Dunacsún – gyarapodott, hogy védhető hídfőt biztosíthasson a város számára.
A
Párizsban aláírt dokumentum szerint 300 millió dollárban állapította meg a hazánkra
kirótt jóvátételt, amiből 200 millió a Szovjetuniót, 70 millió Jugoszláviát, 30
millió pedig a csehszlovák államot illette meg.
(...) Összegezve tehát
elmondhatjuk, hogy Magyarország az 1944–45 során bekövetkező háborús pusztítás
után a nagyhatalmak egyezkedéséből is a lehető legrosszabbul került ki, hiszen
ismét elvesztette a lehetőségét annak, hogy az elszakított magyar többségű
területeket visszaszerezhesse, sőt, a határon túliak érdekképviseletének terén
is tehetetlenné vált.
Mindezt tetézte, hogy a szerződés aláírásakor a
Vasfüggöny már érezhető módon leereszkedett Európára, a békediktátum pedig a
Szovjetunió térhódítása ellen sem nyújtott védelmet, vagyis az emberi jogokról
és a nemzeti szuverenitásról szóló pontok később üres szólamokká váltak.
A
párizsi béke eredményeként Közép-Európa ugyanaz a konfliktusoktól és
érdekellentétektől szétszabdalt térség maradt, mint Trianon után volt, annyi különbséggel,
hogy 1989-ig egy szuperhatalom zsarnoki uralma elnyomta az egymásnak feszülő
érdekeket.
(A megemlékezés Tarján
M. Tamás professzor, egyetemi tanár, történész írásai alapján készült.)
sakema
