Ma reggel hallgattam a Kossuth rádióban Orbán Viktor szokásos hétfő reggeli beszédét, amiben többek között megemlíti, hogy saját lábára kellett először is állítani a magyar gazdaságot ( mintha ezt a "saját lábra állást"már hallottam volna valakitől ?... ), ami mostanra sikerült.
Gyakorlatilag 5 százalék alatt van a munkanélküliség, közel vagyunk a teljes foglalkoztatáshoz" – mondta.
Erről egy régi vicc jutott eszembe, amely még a '89 előtti Romániáról szólt, és így hangzik:
"Megy a reggeli adás a román állami
rádióban. A műsorvezető mondja: Kedves hallgatóim, megint nagyszerű,
derűs napra ébredtünk, Románia népe egy újabb sikeres napra készül,
dicső vezetőnk irányításával. Lám, a Nagy Kondukátor most éppen reggeli
tornáját végzi.
Kövessük mi is a példáját.
Megszólal a zene, majd
egy-két perc múlva újra a műsorvezető: ugye, milyen jól esett ez a kis
mozgás? Hiába, a mi vezetőnk tudja, mi kell a népnek.
A nagy vezér most
éppen a reggeli újságokat nézi át.
Kövessük mi is ezt a jó példát.
Megint zene, majd jön a remek műsorvezető: hát, most már mi is sokkal
többet tudunk a világról és hazánkról, hála dicső vezetőnknek, aki most
nekilát a reggelijének. Mi pedig addig hallgassunk egy kis frissítő zenét."
Soha nem hittem volna, hogy mindössze 26 év alatt vissza jutunk ide...
Szerk;Posta S.
Soha nem hittem volna, hogy mindössze 26 év alatt vissza jutunk ide...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.