Mivel a Parlament szavazógépezete megszavazta, így szeptember elsejétől a következőképpen változik az üzemanyagok jövedéki adója:
– Ha a Brent olaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár alá süllyed, a
benzin és a petróleum esetében az adó literenként 5, a gázolajé
literenként 10 forinttal emelkedhet. Ha azonban 50 dollár fölé emelkedik
a világpiaci ár, az adómértékek visszaállnak a korábbi szintre.
– A változások negyedévente lépnek hatályba, a negyedév utolsó napjának világpiaci ára alapján.
–Ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára 50 dollár fölé kerül, akkor az
adó mértéke az ólmozatlan benzin esetében literenként 120 forint lesz,
ha azonban legfeljebb 50 dollár, akkor 125 forint, míg a gázolajnál a
magasabb ár mellett 110,35 forint az adó, az alacsonyabbnál 120,35
forint, az ólmozott benzin és a petróleum esetében pedig 124,20, illetve
129,20 forint.
–A többletbevételt a tervek szerint a hazai közutak – elsősorban az alsóbbrendű utak – felújítására fordítanák-írja a hirado.hu
(Ha addig, mire odakerül, valahogyan nem tűnik el, mivel azt már senki nem ellenőrzi. Volt már hasonló ígéret a múlt rendszerben is, úgy negyven éve, hogy az üzemanyag áremeléséből az utakat korszerűsítik, de valahogyan akkor is szőrén-szálán eltűnt a többletpénz.
Igaz abban az időben a benzint például véve, háromról öt (!) forintra emelték ! Akkor az kb. 70 %-nak felelt meg. Most talán valamivel jobb a helyzet... -a szerk.)
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.