Egyik pillanatról a másikra dől romba Hajdú Péter hosszú éveken át
szorgalmasan épített tévés karrierje. A napokban robbant a bomba, hogy a
TV2-nél nincs tovább, hát így járt.
Vége a Showtime-nak, az Összezárva Friderikusszal című műsorra ugyan van
szerződése, de miután Fridi hátat fordított a TV2-nek, vajmi kevés
esély van arra, hogy újabb gyártásra lesz szükség, az Aktívot pedig év
végéig készítheti - írja a BorsOnline.
A jelek szerint a 2017-es év Hajdú nélkül fog eltelni: annyira kötődik a TV2-höz, hogy úgy tudni, az RTL Klubnál nem is merült fel a szerződtetése, a Story TV-től pedig pereskedve vált el, korábbi kenyéradója, az ATV arculatába pedig nem férnek bele az általa képviselt formátumok.
A tévés minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy ha továbbra is elsősorban a tévézésből szeretne megélni, akkor külföld felé kell kacsintgatnia. Talán ez is közrejátszhat abban, hogy júniusban egy frissen alapított brit céget vett be tulajdonosnak az első számú, legrégebbi vállalkozásába, a Frizbi Entertainment Kft.-be.
A külföldi vállalathoz kapcsolódó hölgyet, Leinart Valentinát maga mellé
fogadta társ-ügyvezetőnek. A cégbíróságon bejegyzett adatokból kiderül:
Hajdú cégtársa 54 éves, Ukrajnában él, a vállalkozást szinte a
beszállással egy időben alapította egy Londonhoz közeli székhelyen,
amelyen több más cég is működik.
Az új cégtárs a Frizbi Entertainment
Kft. jegyzett tőkéjét megduplázta, ötmillió forintról tízmillió forintra
emelte.
Barta P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.