Új ítélet született annak az öt fiúnak az ügyében, akik a vád szerint megerőszakoltak egy 14
éves lányt még 2013 augusztusában, tettükről pedig felvételeket
készítettek, amelyeket többekkel is megosztottak. !
Az elsőfokú ítéletben mindegyik fiatal letöltendő börtönbüntetést
kapott, (a 16. életévüket betöltött első-, a másod- és ötödrendű vádlottat akkor
négy év, míg az ennél fiatalabb harmad- és negyedrendű vádlott három év
fiatalkorúak börtönbüntetésére ítélték) de a keddi jogerős ítéletben az összes vádlottnak felfüggesztettre
enyhítették az ítéletét.
A bíró az elkövetők esetében kamaszos kíváncsiságról, az áldozatnál meggondolatlan magatartásáról beszélt.
A bíró az elkövetők esetében kamaszos kíváncsiságról, az áldozatnál meggondolatlan magatartásáról beszélt.
Letöltendő börtönről felfüggesztett fogházra enyhítették az
ítéletét kedden annak az öt nyíregyházi fiúnak, akik szexuálisan
molesztáltak és közben levideóztak egy magatehetetlen, 14 éves lányt. Az
áldozat meggondolatlan volt és az elkövetők is, hangzott el a Debreceni
Ítélőtáblán.
A bíró azzal bocsátotta el a jó családból jövő, ígéretes jövő előtt álló fiúkat, hogy tekintsék ezt utolsó figyelmeztetésnek. (?)
A bíró azzal bocsátotta el a jó családból jövő, ígéretes jövő előtt álló fiúkat, hogy tekintsék ezt utolsó figyelmeztetésnek. (?)
Az indoklásban elhangzott, hogy a bírói gyakorlat enyhítő körülményként szokta értékelni a sértett meggondolatlan magatartását (?)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.