(Új "fogalmat alkotott" a feol.hu a betolakodókról: oltalmazott ! Mitől, kiktől kell oltalmazni őket? Ha nem jönnének hívatlanul talán nem kéne oltalmazni őket-a szerk.)
És a hír : Az elefántcsontparti színesbőrű (Szerintem ebben az esetben a néger szó a megfelelő, bár a mai időben ezt nem illik használni. A másik dolog hogy elefántcsontparton milyen háború dúl, az kérdéses.)
Azizba két és fél éve belekötött két részeg Bicskén, majd darabokra törtek a fején egy lécet.
Azizba két és fél éve belekötött két részeg Bicskén, majd darabokra törtek a fején egy lécet.
Mindezt több járókelő is végignézte, anélkül, hogy segítséget hívtak
volna. A két férfit hosszú hivatali eljárás után kedden ítélték el
közösség tagja elleni erőszak miatt.
A menekültekkel kapcsolatos bírósági eljárások egyáltalán nem egyszerűek, a hivatalok most is megszenvedtek vele.
A menekültekkel kapcsolatos bírósági eljárások egyáltalán nem egyszerűek, a hivatalok most is megszenvedtek vele.
Az előzmény:
Aziz hajnalban indult el a vasútállomás felé, de csak a főtérig ért, ahol összetalálkozott egy magas, vékony és egy alacsonyabb, tömzsibb férfival. “Fekete ember, menjél vissza Afrikába!” – mondta neki állítólag a magasabb (kérdés, honnan derült ez ki, aligha valószínű, hogy a színes értett magyarul - a szerk.), mire a tömzsibb behúzott neki egyet, majd még egyet.
A fekete ember védekezett, majd menekülőre fogta, és elszaladt. Nem sokkal később azonban újra összefutott a két férfival, akik végül ájulásig verték egy kerítésléccel, sőt, más "menekültekre" is ráijesztettek. Két és fél évig tartott, míg a néger elverése ügyében ítéletet hozott a bíróság.
Kedd délután a Bicskei Járásbíróság mindkét vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.
Kedd délután a Bicskei Járásbíróság mindkét vádlottat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés kísérlete és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.
(Felvetődik a kérdés, vajon mennyit kaptak volna a "menekültek", ha ez a bántalmazás fordítva történik? )
A védelem elégedett volt, nem nyújtottak be
fellebbezést, tudomásul vették az ítéletet. Az ügyész gondolkodási időt
kért, de ha ennek letelte után sem fellebbez, akkor az ítélet jogerőre
emelkedik. Győző Gábor, a sértetti képviselő azt mondta, nem elégedett,
szerinte a vasútállomáson elkövetett bántalmazást szintén közösség tagja
elleni erőszaknak kellett volna kimondani !
A "Magyar" Helsinki Bizottság jogsegélyszolgálatnak ügyvédje szerint kirívó esetről van szó, az országban ugyanis egyáltalán nem gyakori, hogy a magyarok "menekülteket" verjenek.
A hatóságok pedig megszenvedtek az üggyel, a "menekültekkel" kapcsolatos eljárások ugyanis nem egyszerűek, írja az abcug.hu.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.