Felettébb népszerű a magyar vállalkozók körében egy cseppnyi svájci
település, Appenzell. Olyan nagyágyúk állandó lakcíme található ott,
mint Csányi Sándor fia, az egyik Mol-leány elnöke, Zsuga János vagy a
volt MFB-vezér Erős János.
Appenzell a 6000 (!) fős "falucska" ! (Azért Sámsonkertnek van még mit pótolni !)
Leginkább turistaparadicsomnak tűnik Appenzell, de a 6000 lelkes, festői település egyúttal több mint 1500 vállalkozás székhelye a svájci cégregiszter alapján. Az adókedvezményekben ugyan még nem, de a lakosságarányos vállalkozásszámban már veri a közismert adóparadicsomot, Zugot.
A Világgazdaság telefonos érdeklődésére az épületben lakó svájci tulajdonos azt mondta, sosem hallott a legvagyonosabb magyar, Csányi Sándor fia, Csányi Attiláról !
Az OTP-vezér agrárportfólióját összefogó Bonafarm vezérének két
appenzelli címe is lelhető a magyar cégjegyzékben: a Bonafarm, illetve a
Pick Szeged Zrt.-ben a Schötterstrasse 50., a Dalmandi Mezőgazdasági
Zrt.-ben pedig a Forrenböhlstrasse 15.
Csányi Attila azt válaszolta a Világgazdaságnak, hogy külföldi tanulmányai miatt rendelkezett több külföldi lakcímmel is. Tanulmányainak befejezését követően – a Bonafarm megalakulásakor – azonban hazaköltözött, és így állandó magyar lakcímmel rendelkezik, "csak még nem került átvezetésre az egyébként általam korábban bejelentett lakcímváltozás a cégjegyzékben"-mondta.

(Magyarországi adószakértők a konkrét adatok, körülmények ismerete nélkül
a svájci lakcím értelmét általánosságban abban látják, hogy szükséges
kelléke a svájci cégalapításnak, márpedig csak így vehető igénybe a
kedvezőbb adózás adta lehetőség.
Megfelelő kombinációval akár az adózás is elkerülhető, illetve alkalmas arra, hogy a vagyon egy részét Magyarországon láthatatlanná tegyék !)
Szerk;Posta S.
Megfelelő kombinációval akár az adózás is elkerülhető, illetve alkalmas arra, hogy a vagyon egy részét Magyarországon láthatatlanná tegyék !)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.