Gondolom a hír alapján ez nem meglepő, mivel két fiatalkorú "fiatalt " gyanúsít a rendőrség a Jászapátin elpusztult gólya ügyében.
foto/internet
A hétvégén találtak rá Jászapátin, a Damjanich utcai iskola udvarán egy agyonvert fehér gólyára. A fokozottan védett madarat egy helybéli állatvédő látta meg.
"Vasárnap délután jártam arra akkor láttam meg a gólyát – mondta a Szoljon.hu-nak. – A madarat korábban is láttam már az iskola udvarán. Csigákat, bogarakat gyűjtögetett a területen.
Sajnos az intézmény udvarára akkor is be tudnak menni egy sérült kerítésen illetéktelenek, amikor nincs tanítás – tette hozzá. – Korábban láttam, hogy zavarják, hajtják a madarat, de szerencsére mindig el tudott menekülni.
Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy most nem volt szerencséje a gólyának. A focipályára kerítésen keresztül rendszeresen beugráló „horda” – nem tudom más jelzővel illetni őket – valószínű eltalálhatta egy focilabdával, majd a kábult, magatehetetlen madarat szó szerint agyonverték."
A bejelentés után a helyi rendőrök azonnal a helyszínre mentek és adatokat gyűjtöttek. A beszerzett információk alapján a Jászapáti Rendőrőrs eljárást indított természetkárosítás bűntett és állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.
Az ügyet szakértő bevonásával vizsgálja a rendőrség. A nyomozók és munkatársaik egy nap alatt azonosították és gyanúsítottként kihallgatták a madarat bántalmazó két 15 éves "fiatalt ". A helyi fiatalok elismerték a bűncselekmény elkövetését.
Szerk;Posta S.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.