Az Index csütörtöki értesülését a Mazsihisz szeretetkórházának igazgatója is megerősítette.
Amire a "hatalom" várt, bekövetkezett.
(Így azért már világos, hogy miért nem kerülhet nyilvánosságra a besúgók, tartótisztek, ügynökök, a kommunista rendszer tartópilléreinek, párttitkároknak névsora. Vajon hány "elvtárs" van még a Mazsihisz szeretet otthonaiban elfektetve több százezres nyugdíjjal? Sohasem fogjuk megtudni...-a szerk.)
Most már nem kell -és a jelenlegi törvények szerint nem is lehet- elítélni Biszkut, hiszen a büntethetőséget megszünteti az elkövető halála, ezért elhunyt személy
büntetőjogi felelősségét nem lehet megállapítani.
A vádlott halála
esetén a bíróság az eljárást megszünteti. A megbízó halálával az ügyvédi
megbízási szerződés megszűnik – mondta Magyar Gábor, Biszku
Béla védője.
Az MSZMP 94 éves volt politikusát több ember ellen elkövetett
emberölésre való felbujtás háborús bűntettével gyanúsította meg a
Fővárosi Főügyészség még 2012. szeptember 10-én, majd 2013. október
16-án vádat emeltek ellene.
2014. május 13-án első fokon öt és fél éves szabadságvesztésre
ítélték felbujtóként, több ember sérelmére elkövetett háborús bűntett,
lőszerrel való visszaélés, valamint a kommunista rendszer bűneinek nyilvános tagadása miatt.
2015. június elsején a Fővárosi Ítélőtábla új eljárást rendelt el
az 1956 utáni megtorlások miatt megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.