A médiában és a közbeszédben is, immáron éppen 6 éve, elterjedt, hogy a FIDESZ támogatottsága 2/3 ! (Mihez viszonyítva ?) Beszédekben érvelésekben gyakran elhangzik ez a FIDESZ politikusaitól, de a részvételi arányt mélyen el hallgatva !
Mert ha belegondolunk ez csak szemfényvesztés ! Ugyanis a valóságban soha nem volt 2/3 a FIDESZ támogatottsága az ország szavazóképes lakosságához viszonyítva.
Mert ha belegondolunk ez csak szemfényvesztés ! Ugyanis a valóságban soha nem volt 2/3 a FIDESZ támogatottsága az ország szavazóképes lakosságához viszonyítva.
(Ugyanis a szavazatok többségét sem tudta megszerezni, még a választási manipulációk segítségével sem.) A grafikon mutatja az arányokat !
Az ellenzék, pedig ahelyett, hogy rögtön tiltakozna, átvette ezt a szóhasználatot.
Sajnos ez beszivárgott a közbeszédbe és a köztudatba is a FIDESZ 2/3.
Sokan
beszélnek a FIDESZ 2/3-os támogatottságáról, és arról, hogy
Magyarország népének többsége a FIDESZ mögött van. Ez NEM
IGAZ!
A valóság teljesen más.
A 2014-es
országgyűlési választásokon, a FIDESZ a szavazásra jogosultak
szavazatainak 1/4-edét kapta, úgy hogy ebben benne voltak a választási "huncutságokkal" szerzett szavazatok, a választási valótlanságokkal megtévesztett
emberek szavazatai is.
Így most a kormány kevesebb, mint a választók 1/4-ének a szavazatával a háta mögött, teljhatalmat szerzett magának.
A
FIDESZ ezzel a 2/3-os szöveggel próbálja elhitetni a társadalommal,
hogy azt a sok finoman szólva "zsiványságot" legitim megteheti, hisz a társadalom túlnyomó
többsége mögötte áll. Na ez már így HAZUGSÁG! Olyannyira, hogy te is elhiszed ?
A grafikon a valóságot mutatja !
Mert vajon mennyi lenne a kétharmad ha az ellenzék összefogna ? Érdekes lenne...de ez egyenlőre csak utópia !
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.