A kérdés nyitott !
(Pedig a gond egyre nagyobb, hiszen itt a tavasz, a tél enyhe volt így valószínű, hogy a kullancsok terén is, nagy "parazita" invázióra számíthatunk !)
A Magyar Kullancsszövetség legutóbbi felmérése szerint Magyarországon
egyre több olyan terület van, ahol a kullancsok valamilyen betegséget
terjesztenek. A kullancs lételeme a nedvesség, s mivel tavasszal országosan szinte
minden reggel van harmat, ezért ez a vérszívók kedvenc ideje. A
kullancsok körülbelül 90 millió éve lakják a földet, hazánkban 42 fajuk
honos. A közhiedelemmel ellentétben ezek az állatok nem a fák lombozatán
élnek, inkább az aljnövényzetet kedvelik.
Áprilisban és májusban megszaporodnak a magas páratartalom miatt, majd
szeptemberben és októberben ismét több vérszívó támad. Az utóbbi évek
tapasztalatai alapján februárban is szívják a vérünket, főleg akkor, ha
enyhébb az idő. A kullancsok által terjesztett betegségek jelentős része
emberre és állatra is veszélyes. Ennek ellenére a kullancsokat irtani
nem lehet.
Both Gyula, a Prenor Kft. növényvédelmi szakirányítója elmondta, hogy az állam nem engedélyezi olyan szer használatát, amivel irtani lehetne a kullancsot.
– Régebben volt egy olyan szer, ami hatásos volt a kullancsok ellen -
folytatta a szakirányító. - Ezt egy svájci cég gyártotta, ám nem
fizették be a készítmény után a regisztrációs adót, ezért nem lehet
használni az unió területén.
Olyan készítményt használunk a különböző
permetezésekhez, melyben megtalálható a deltametrin. A szert alkalmazzák
több helyütt is. Például a kullancs-, illetve bolhairtós nyakörvekben
is megtalálható, illetve a boltokban található szúnyog-, illetve
kullancsriasztó szerekben is ez a hatóanyag van, ezt fújjuk a bőrünkre
is.
"Szerencsére, ha szúnyogokat permetezünk, akkor is ez az anyag száll alá a
helikopterről. Az anyag nem tesz különbséget a szúnyogok és a kullancsok
között, mindkettőre nézve végzetes.
Ám, kifejezetten kullancsokat nem irthatunk vele. Magyarországon a kullancs védett állat."
Barta P.
Ám, kifejezetten kullancsokat nem irthatunk vele. Magyarországon a kullancs védett állat."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.