Általános meglepetést és némi zavarodottságot keltett, amikor Orbán
miniszterelnök Faceboookján február 24.-én megjelent egy fotó róla,
amint éppen megölel egy kuvaszt, azzal a szöveggel, hogy:
„Nárcisz és én is egyetértünk az állatvédők céljaival”.
Orbán
arra a négy nappal korábban, a Kossuth téren tartott többezres
tüntetésre utalt, ahol állatvédők követelték az állatkínzás szigorúbb
büntetését. Ugyanezen a napon, vagyis február 24.-én cikk jelent meg a
témáról a Blikkben a kutyáról, "Kertjükben verték félholtra Orbán Viktor kutyáját" címmel.
Aztán jött a csavar, mert a sajtó hamar kiderítette, hogy Orbán Viktor Facebookján – ahol soha nem szokott cukiságziccereket kihagyni és a családi képek posztolásától sem tartózkodik – az elmúlt években nem szerepelt a kuvasz. Sőt egyik gyereke sem posztolt ilyesmit, miközben Orbán Ráhel tacskójáról jelent meg kép.
Beindult a találgatás, hogy hol van ez a kutya, vagy egyáltalán létezik e ?
Most úgy tűnik, fény derült a rejtélyre.
Egy Megbízható Forrás ugyanis azt állította a 444-nek, hogy néhány napja látta a kutyát. Csakhogy nem Orbán budapesti vagy felcsúti lakhelyén, hanem az utóbbihoz képest egy faluval arrébb, Alcsútdoboz mellett, egy majorságban.

A 444.hu utána járt a dolgoknak és állítólag nagyon érdekes dolgokat derítettek ki, amely részletesen itt olvasható !
Hogy ez mennyire igaz és mennyire fedi a valóságot, azt a tisztelt olvasó fantáziájára bízzuk !
Szerk;Posta S.
A legnagyobb kár szerintem az, hogy az emberek közötti kapcsolatokban leépülés folyik, a patinás magyar szavak jelentésnélkülivé válnak, vagy eltorzulnak.
VálaszTörlésLeépülnek a gátlások a másik ember megvezetése, becsapása, átverése és félrevezetése körül, szemrebbenés nélkül lehet marhaságokat kijelenteni, majd bezárni a vitát. Nincs is igazi vita, az elején lehet tudni, hogy ki az erősebb, az nyer.
Az igazság teljesen elvész, a jogrendszer meg nem is látszik a végrehajtástól.
Az ügyészség nem ügyészség, a rendőrség nem rendőrség, a TEK meg valami orbánőrség közpénzen.
Az MNB érthetetlen pályán mozog, nem felel meg semmilyen törvénynek, racionalitásnak - de nem is akar és nem is kényszeríti erre senki sem. Ez egy tönkretett, hosszú távon elreménytelenített ország.
Aki teheti, itt hagyja !
"A Magyar reformok működnek !?"