A tervek szerint a gyártó hat új repülőgépet
és pénzt is adna a légitársaság létrehozásához. Az orosz cég először
tavaly októberben egyeztetett erről a minisztériummal. A felek becslése
szerint a magyar bruttó hazai terméknek (GDP) évente 110 millió eurós
(34 milliárd forint) hasznot termelne egy nemzeti légitársaság
létrehozása.
Jevgenyij Andrasnyikov, a Szuhoj polgári
repülőgépek gyártásáért felelős vezérigazgató-helyettese a hírműsornak
azt mondta, a cégnek és Superjet 100-as gépüknek kiváló ugródeszka lenne
a magyar nemzeti légitársaság, ugyanakkor megbízható partnerek
lennének, nem csak az új vállalat sikereit, hanem a kockázatait is
vállalnák.
Tasó László, a szaktárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkár
azt mondta, valamennyi ilyen vagy ilyen jellegű projektet, amely a
lakosság, az ország érdekeinek a szolgálatában áll vagy állhat, azt
megvizsgálják és támogatják.
A Malév, az egykori magyar nemzeti légitársasága, 4 évvel ezelőtt, 2012. február 4-én állt le szinte folyamatos 66 évnyi működés után.
Barta P.
Barta P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.