Egy szúcsi fiú fellökte tanárnőjét,olvasható a rendőrség honlapján !
Az esetet 2016. január 20-án a délelőtti órákban jelezték egy egercsehi
oktatási intézményből, hogy egy ott tanuló diák az előző napon (feltételezhető a tanári kar egy napig gondolkozott, hogy mit is tegyen, hiszen tudván hogy úgyis teljesen felesleges a jelentés, mivel következménye úgysem lesz-mármint a "fiatal" felé, mivel csak "gyerekcsíny" lesz a vége... a szerk.)
bántalmazott egy tanárnőt.
A helyszínen kiderült, hogy a 14 éves szúcsi fiú magatartását szóvá
tette tanára, emiatt szóváltás alakult ki közöttük, majd a diák meglökte
a pedagógust, aki ettől a földre esett.
Az egyenruhások előállították a fiatalt az Egri Rendőrkapitányságra,
ahol ellene közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett
elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás, melyet a nyomozó
hatóság gyorsított eljárásban, bíróság elé állítás keretében folytat le.
A gyanúsított kihallgatásakor elismerte a terhére rótt cselekmény elkövetését.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.