A közvetett, képviseleti demokrácia nem bizonyult demokráciának,
valójában a diktatúra egy rafináltabb formája, mert a népet, egy kis
létszámú csoport képviseli (pártok), akiket viszont könnyen le lehet
fizetni, így aztán nem a népet képviselik, hanem a gazdasági elitet,
amelyhez maguk is csatlakoznak. A képviselő társadalmi szervezetek
(pártok), és egyének (képviselők), így automatikusan korrupciós
gépezetté válnak! A népet megosztó pártok, és a gazdasági elit, a
médiáján keresztül befolyásolja, és félre is vezeti a választókat. Tehát
nem a választók befolyásolják a képviselőiket, hanem a képviselők, és
rajtuk keresztül a gazdasági elit uralkodik.
Megoldások, a közvetlen, tudás alapú demokrácia elveinek lefektetése:
A demokrácia akkor lesz valódibb, ha nem engedjük át a hatalmat a gazdasági elitnek, vagy pártoknak!
Kizárjuk, hogy az egyik uralkodhasson a másik, illetve a többiek felett, és biztosítjuk, hogy a józan ész érvényesüljön.
Képviselők, kormánytagok, fontosabb tisztviselők megválasztása :
Mivel a képviselők nem szakemberek semmilyen témában sem (te és én is
bármikor, minden további nélkül lehetnénk képviselők), ezért felesleges
személy szerint választani őket. Az iskolai végzettséggel rendelkező,
és a képviselőséget vállaló önként jelentkezők tömegéből VÉLETLENSZERŰEN
sorsolunk ki 199 képviselőt. Hogy ez országosan egy kalapból, vagy
területenként egy-egy kalapból, az még részletkérdés. A képviselők
meghatározott számú igen szavazattal (elektronikus népszavazás)
leválthatók, ha a választók nem elégedettek vele. A napi kérdésekben a
képviselők döntenének, azonban a fontosabb ügyeket mi szavazzuk meg.
Tehát, a pozícióra jelentkező alkalmas képviselőket, és fontosabb
tisztségviselőket nem megszavazzuk, hanem kisorsoljuk, és közvetlen
kontrollt gyakorlunk felettük. A fontosabb ügyekről, a kontrolljukról,
és az esetleges leváltásukról szavazunk. (online-rendszer, olvass tovább !)
A valódi szakértői kormány:
A kormányba a miniszteri állások is bárki által megpályázhatóak, akik
rendelkeznek a szükséges végzettségekkel, és megfelelnek a
követelményeknek. A pályázók közül szintén sorsolással lesz kiválasztva
az alkalmazott. Fontosabb helyeken kettő embert is alkalmazhatunk, akik
nem dönthetnek a másik nélkül, így egymást is kontroll alatt tudják
tartani. A kormány tagjai is bármikor leválthatóak. A miniszterelnöki,
és köztársaság elnöki pozíció megszűnik, a külföld felé a
külügyminiszter tart kapcsolatot.
A kormány és az országgyűlés független egymástól, nincs garantált kormányzati többség, nincsenek pártok.
Az országgyűlés tehát a kormány ellenőrző szerve, továbbá törvényeket hoz, mint eddig, viszont
nem pártalapon. A képviselők elektronikus szavaztatással megkérdezhetik a
választókat is. A választók pedig konkrét ügyek felhozásával, és
kitárgyalásával irányíthatják, és kontrollálhatják őket, az online
közvetlen demokrácia rendszerén keresztül. Csak ezen, a közvetlen
demokrácia online fórumán keresztül, transzparensen lehet ügyekkel
megkeresni a képviselőket, tisztségviselőket, az egyéb esetek
korrupciónak minősülnek. Ahogy a
hatóságok ma próbavásárlást végeznek, úgy be kell vezetnünk a próba
korrumpálást is. Így a tisztségviselő nem tudhatja, hogy nem-e
ellenőrzés okán próbálják meg, ami komoly visszatartó erő. Másrészt a
korrupcióra hajlamos egyéneket evvel a módszerrel könnyebben ki lehet
szűrni.
Biztosítjuk, hogy a józan ész érvényesüljön.
A nép döntéseinek a megszületéséhez követelmény a tudás, tájékozottság, és a tisztességes, igazságkereső vita biztosítása (online rendszerben).
A parlament honlapján egy fórumot biztosít, ahol az ügyeket fel lehet
hozni, képviselőket meg lehet keresni, a képviselők is megkérdezhetik a
választókat, és szavazásokat, népszavazásokat is lehet kezdeményezni, ha
megfelelő támogatót gyűjt a kezdeményező. Itt lehet aztán ezen ügyeket
kitárgyalni, az érveket, és ellenvéleményeket is ütköztetni (igazságkereső vita).
Az adminok biztosítják, az igazságkereső vita szabályainak a
betartását. A polgár számára az információk leginkább ebből a fórumból
szerezhetőek be.
Azon ügyekről, amelyek a parlament közvetlen demokrácia fórumrendszerén szavazás előtt állnak, a médiumok újságírói már nem szerkeszthetnek vitaműsort, beszámolhatnak a vitáról, linkelhetik a fórumot, de a véleményüket és érveiket csak ott fejthetik ki, mint egyek a sokból. Amikor a topic adminja látja, hogy új érvek már nem kerülnek elő, a felmerülteket pedig kitárgyalták, felkéri a véleményvezéreket, hogy külön-külön dolgoznak ki tesztkérdéseket. Mindkét fél olyan kérdéseket akar majd feltenni, amelyet az azonos véleményen lévők tudnak, az ellentábor viszont kevésbé, így arra kényszerítik a választókat, hogy mindkét tábor véleményét, érveit megismerjék. A szavazópolgárnak a szavazat előtt ki kell töltenie ezt a tesztet, és ha megfelelő eredményt ér el, csak akkor lesz a szavazata érvényes.
-Nem érvényes az a szavazás, amely tárgyát nem tárgyalták ki, az
ellenérvek, érvek, adatok nem kerülhetnek azonos mértékben
megismerhetővé!Azon ügyekről, amelyek a parlament közvetlen demokrácia fórumrendszerén szavazás előtt állnak, a médiumok újságírói már nem szerkeszthetnek vitaműsort, beszámolhatnak a vitáról, linkelhetik a fórumot, de a véleményüket és érveiket csak ott fejthetik ki, mint egyek a sokból. Amikor a topic adminja látja, hogy új érvek már nem kerülnek elő, a felmerülteket pedig kitárgyalták, felkéri a véleményvezéreket, hogy külön-külön dolgoznak ki tesztkérdéseket. Mindkét fél olyan kérdéseket akar majd feltenni, amelyet az azonos véleményen lévők tudnak, az ellentábor viszont kevésbé, így arra kényszerítik a választókat, hogy mindkét tábor véleményét, érveit megismerjék. A szavazópolgárnak a szavazat előtt ki kell töltenie ezt a tesztet, és ha megfelelő eredményt ér el, csak akkor lesz a szavazata érvényes.
-Akinek nincs otthon számítógépe, amíg nem lesz (nemsokára amúgy mindenkinek lesz internetes hozzáférése), addig annak:
-Az önkormányzatoknál kell biztosítani minden szavazópolgár számára a szavazáshoz szükséges feltételeket.
A tesztkérdések titkos adatnak minősülnek, a szavazópolgárokat
titoktartási kötelezettség köti! Ennek a megszegését igen keményen kell
büntetni, ugyanúgy, mint ahogy a polgárokat most is számos szakmai
területen titoktartás kötelezi.
A választás nem lesz titkos, csak nem lesz nyilvános. Ez alatt azt kell
érteni, hogy a számítógépes rendszerbe névvel, stb. kell bejelentkezni,
és a rendszer rögzíti azt, hogy mit szavazott a polgár. Ugyanakkor ehhez
az adathoz csak olyan szervek, és civil szervezetek férhetnek hozzá,
egyének, akik erre felhatalmazást kapnak abból a célból, hogy a
választások tisztaságát vizsgálják. A választópolgárt meg tudják
kérdezni, valóban szavazott, és úgy, ahogy az rögzítve, számolva lett!
Ezen rendszer megvalósulásáért dolgozunk, nem többért, de nem is kevesebbért!
Az eredeti írás itt olvasható !
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.