Az Európai Bizottság szerdán döntött arról, hogy a jövőben – az uniós
eredetmegjelölési szabályoknak megfelelően - világosan fel kell
tüntetni a termékek származási helyénél, ha izraeli telepekről érkeztek !
Benjamin Netanjahu miniszterelnök tévényilatkozatában azt üzente az uniónak, hogy szégyellje magát azért, hogy Izrael megkülönböztető jelzéssel lásson el olyan termékeket, amelyek már
1967 óta az ő fennhatóságuk (?) alá tartózó területekről származnak !
Ugyanis az Európai Unió nem ismeri el az 1967-es hatnapos háború
folyamán a zsidó állam által elfoglalt területeket az ország részeként. A
bizottság hangsúlyozza, hogy nem új jogszabályról van szó, pusztán
technikai jellegű értelmezési magyarázatot fogadott el a származási
országok feltüntetését szabályozó uniós irányelvhez, és az ügyben
folyamatosan egyeztettek az izraeli hatóságokkal.
Brüsszel hevesen
tagadja azt is, hogy a döntés az első lépés a telepekről származó
termékek bojkottja felé, azt mondja, Izraellel szemben semmilyen
szankciókat nem támogat.
Mostantól
Izraelt azoknál az országoknál lehet származási helyként feltüntetni,
amelyek a zsidó államnak az unió által elismert területén készülnek.
A gázai övezetből, Ciszjordániából, Kelet-Jeruzsálemből és a Golán-fennsíkról származó termékek esetében azt kell feltüntetni, hogy ezek az árucikkek az adott földrajzi helyről érkeztek, de a bizottság szerint ez sem elég egyértelmű, ezért zárójelben kell majd jelezni, hogy azon belül palesztin területről, vagy izraeli telepről származó áruról van szó. A címkézési szabályok betartatása a tagállamok feladata.-olvasható a vs.hu oldalán
Szerk;Posta S.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.