2015 őszén járunk, Európa népessége és felekezeti megoszlása épp átrendeződőben,de felfoghatatlan, hogy az EU csúcsfejei éles helyzetekben képtelenek
alkalmazni az általános iskola első éveiben bevésett matematikai
műveleteket (összeadást, szorzást) !
Mert ha valahova egy nap alatt 10 ezer bevándorló érkezik, az azt jelenti, hogy száz nap alatt már egymillió jön, három év alatt pedig szűk 11 millió. És ha az a tapasztalat, hogy a migránskibocsátó ázsiai és afrikai államok polgárháborús belviszonyaiban, szegénység-újratermelésében nincs javulás, csak romlás, továbbá az embercsempészet lassan nagyobb biznisz, mint a drogkereskedelem, akkor a fenti 11 milliót nyugodtan be lehet szorozni kettővel, hárommal...!
És ha valaki egy ilyen helyzetben kizárólag az emberi jogokkal képes előhozakodni,
tehát tagadja a matematika érvényességét, az menthetetlenül ostoba. Az
ostobaság pedig előbb-utóbb erőszakot fog szülni.
Mert mi történik körülöttünk? A szomszédainknál katonákat terelnek a
határra, próbálják maximalizálni a napi bevándorlószámot, könnygázt
vetnek be, kacérkodnak a kerítésépítéssel, egyszerűen azért, mert
Merkelt előbb-utóbb ráveszi a pártja (a népe), hogy szűkítse a német
határkapukat.
Mivel azonban az európai államok fékezési vágya, valamint a menedékkérők
száma egyaránt nő, ebből bizony durva erőszak lesz. Más nem lehet. Ez
tényleg ennyire bonyolult?
Amíg korábban, néhány száz bevándorló esetében működött a kitoloncolás
intézménye Európában, most már nem fog. Nem lehet százezreket és
milliókat dobálni egyik országból a másikba, tehát ebből is durva
erőszak -ha csak erőszak- lesz. Más nem is lehet.
Ezért félre kellene tenni az emberi jogi chartákat és egyszerűen csak számolni kellene, de addig ameddig még nem késő!
Szerk;Posta S.
Szerk;Posta S.
Nem szeretem Orbánt,de a határok lezárásával teljesen egyetértek. Miért is képzelik sokan,hogy hazánk egy átjáróház,egy senkiföldje, amit minden jött ment megbecsteleníthet, végigszemetelheti, végigszarhatja és hugyozhatja? Senki és semmi sem szent neki! Olyanok ezek a "menekültek" mint a sáskajárás.
VálaszTörlésAmerre mennek mindent tönkretesznek,legázolnak,mintha felsőbb parancsra cselekednének! És még nekik vannak elvárásaik, követeléseik,"jogaik"? A kapott ételt kiszórják, a palackozott vizet a földhöz verik? Hát milyen sehonnai horda ez?
Magyarországon létezik országhatár. Az épített házaknál kerítés, rajta kapu,a házon ajtó, ablak amin ha idegen jön kopogtat,és ha beengedik kinyitják neki. De nem úgy mint ezek,kéretlenül, hívatlanul berondítanak mindenhová!!!
Lehet,hogy az araboknál ez így szokás,de akkor maradjanak otthon!!!!
Az a baj hogy a zsidesz megnyeri ismét, mert a viktátor azt mondja nem kellenek. Csak akkor miért etettük őket évekig, kaptak 100 000-ek stb? Hmm? viki csak ugat hogy nem kellenek de évekig az adófizetők pénzével tömte őket. Úgyhogy viki engem nem etetsz meg, hű magyar vagyok..
VálaszTörlésHatározott, eltökélt céljuk, hogy eljussanak a nyugati országokba és ott a maguk módján új eletet kezdjenek.
VálaszTörlésA muszlimok teljesen ellepik Europát, eszméletlen, milyen akadálytalanul, könnyeden elfoglaljak maguknak ezt a kontinenst.
Mindenki kösse fel a gatyáját, Európa többet soha nem lesz a régi, visszafordíthatatlan az egész folyamat.
Ha pedig mégis megpróbálják a fehér emberek ezt a csőcseléket kitoloncolni, erőszak nélkül már nem lehet. Kész, Európa elveszett!
Ez már EURÁBIA !