Emlékszik még arra, amikor nagyon régen a szolgáltatók a havi
forgalmi keret túllépése esetén nem lassították a mobilnet sebességét,
hanem lekapcsolták a szolgáltatást?
Nem gond ha nem, a Telenor
ügyfeleként egy hónap múlva már újra átélheti a dolgot. És a számlája is
magasabb lesz !
Arról már múltkor beszámoltunk, hogy a Telenor július 1-jén jelentős mértékben megemeli kártyás díjcsomagjainak havi- és percdíjait, és most az is kiderült, hogy ugyanez vár a számlás előfizetőkre is. A szolgáltató által közzétett táblázatból
kiderül, hogy nagyjából minden díjtétel magasabb lesz, mint eddig, egy
átlagos ügyfél összesen 500-1000 forinttal magasabb számlára számíthat.
Az Index
azt is kiszúrta a Telenor által nemrég bevezetett (és a tervek szerint
idővel mindenkire kiterjesztett) MyTariff tarifarendszer szerződési
feltételei közt, hogy a Telenor nem csak árait emeli, egyúttal
visszalépnek egy évtizeddel.
Ha egy ügyfélnek elfogy az adott időszakra szóló mobilnetes forgalmi kerete, akkor július 1-jétől nem lassítani fogják a szolgáltatást, hanem kikapcsolják. Ennek hátránya, hogy alapszintű kapcsolattartásra – e-mail vagy Facebook Messengerben írt üzenet – éppen elég volt a lassított net is. Ezentúl erre nem lesz lehetőség,-írja a hvg.hu
Barta P.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.