A jelek arra mutatnak, hogy a titkosszolgálatok egyik munkatársa hagyott el egy mobiltelefont a Jobbik idei majálisán.
A párt a Magyar Nemzet érdeklődésére megerősítette, hogy a Hajógyári-szigeten tartott majálison az egyik szimpatizáns leadott egy okostelefont SIM kártyával, bőrtokkal együtt a Jobbik központi sátránál, ahol a talált tárgyakat gyűjtötték.
A készülék a Jobbik országos hivatalához került, ott megpróbálták ugyan bekapcsolni, hogy kiderítsék, ki a jogos tulajdonos, ám a telefon PIN kódot kért, így nem jutottak tovább. Ezért a következő héten bevitték a készüléket az egyik mobilszolgáltató kirendeltségéhez, abban bízva, hogy talán a szolgáltató tudja a leggyorsabban visszajuttatni a készüléket a tulajdonosának.
A Jobbik tájékoztatása szerint az ügyfélszolgálatos, miközben jegyzőkönyvet vett fel a telefon megtalálásáról, a tulajdonos adatainak kinyomtatásakor meglepetten felkiáltott: „Jaj, a nemzetbiztonságiaké!" A Magyar Nemzet érdeklődésére a párt azt is közölte, az érintett ügyfélszolgálatos jelezte nekik, hogy visszajuttatják a telefont a tulajdonoshoz.
A Belügyminisztérium később közleményben adott érdekes magyarázatot
arra, hogyan hagyhatta el a titkosszolga a mobilját. A tárca szerint
ugyanis a titkosszolgálatok munkatársa nem hagyott el semmilyen mobilt.
Hanem:
A mobiltelefon használója a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
munkatársának gyermekkorú leánya, aki nagymamája kíséretében vett részt a
számos gyermekprogramot is kínáló rendezvényen.
A telefon pedig dolgozói flottában volt. (Háááát...ugye így már érthető...?-a szerk.)
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.