Cigány származására való büszkeségét hangsúlyozta vasárnap Orsós Róbert, a közszolgálati televízió munkatársa, miután a hvg.hu portálon egy írás úgy fogalmazott róla: "nagy jövő előtt áll, már persze amíg ez a köztévé áll, mert utána sajnos a közmunka marad csak". A hvg.hu a közmédia által félreértett cikkre válaszul azt írta: nem Orsós származását, hanem munkáját kifogásolták,-olvasható a propeller.hu oldalán.
"Azt gondolom, hogy közmunkásként dolgozni nem szégyen. (...)Viszont, ha
arra gondolt az újságíró-kolléga, hogy a közmunkások azok csak cigányok
lehetnek, (...) akkor ezt kikérem magamnak, mind a magyarországi
cigányság nevében, mind a magyar emberek nevében" – fogalmazott Orsós
Róbert az M1 esti híradójában. A riporter hozzátette: büszke
származására.
Az online lap válaszában azt írta,
nem Orsós Róbert származását, hanem munkáját kifogásolták. Tóta W.
Árpád bejegyzésének "megítélésünk szerint egyetlen értelmezése
lehetséges: ha – például a jogos népharag miatt – egyszer bezárják a
most indított "hírtelevíziót", akkor a szóban forgó kolléga minden
valószínűség szerint tényleg kizárólag közmunka után nézhetne – a most
mutatott teljesítményével ugyanis riporterként belátható időn belül nem
fog máshol megélni" – olvasható a hvg.hu oldalon.
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.