Belső e-mailt kaptak az Emberi Erőforrások Minisztériumának és
háttérintézményeinek munkatársai: a levélben a VS.hu információi szerint
oldalakon keresztül sorolják azokat a szavakat és kifejezéseket,
amelyek "nem használhatók az egymás közötti, illetve a
kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban". Kedvezményezetteken az
EMMI által kezelt uniós pályázatok nyerteseit kell érteni.
A nemkívánatos kifejezések között a köznyelvben teljesen megszokottak,
ugyanakkor negatív dolgokra utalók is vannak, mint szegény, szegénység,
mélyszegénység, gyermekszegénység, de olyan semlegesnek tűnők is, mint
az esélyegyenlőség, az ápoló, a gondozó. Vannak olyan szavak is, melyek
ma már tényleg kevésbé illőnek számítanak, mint a rokkant, a terhes vagy
éppen a fogyatékos.
Ugyanakkor a lista összeállítóinak figyelmét a stadion kifejezés sem kerülte el, a levél értelmében ezt sem illik használni. A minisztérium vezetői azonban mankót is adnak a dolgozók kezébe, és alternatív kifejezéseket javasolnak. Így a szegény, szegénység helyett a rászorult, rászorultság, a fogyatékos helyett a ma már egyébként is használt fogyatékkal élő a megfelelő kifejezés. A stadion helyett pedig a fedett sportlétesítmény használandó.

Forrás: nepszava.hu
Szerk;Posta S.
Ha lehetne nekem is egy kérésem az "emberminisztérium" lakossági kommunikációjával kapcsolatban: a következő időkben ne tessék a lopást egy élet verejtékes munkájával megvalósított "családi összefogásnak" nevezni !
VálaszTörlésÉs itt Balog úr a kivételezett kedvenceire gondolok elsősorban !