A hulladékot elszállító
közszolgáltatónak legalább két méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az
ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége
szerint választhatnak - egyebek mellett ezt tartalmazza az a
kormányrendelet, amely a Magyar Közlönyben jelent meg.
A januártól hatályos jogszabály előírja azt is, hogy a
szolgáltatónak - a vegyes hulladék mellett - a háztól kell elszállítania
a műanyag, a fém- és a papírhulladékot is.
A műanyag flakonokat laposan - lehetőség szerint kupak nélkül -, az újságpapír hulladékot pedig kötegelve kell elhelyezni a gyűjtőedényben.
Kartonpapírból készült nagyméretű doboz nem helyezhető el a kukában, azt laposra hajtogatva és kötegelve kell átadni a közszolgáltatónak.
A zöldhulladékot vagy az erre rendszeresített szabványos gyűjtőedényben, vagy pedig zsákban kell gyűjteni. A jövő év - tehát 2016 - első napjától a zsák csak lebomló anyagból készülhet.
Ha a december 25-e és január 31-e között képződött fenyőfa hulladék gyűjtőedényben nem helyezhető el, akkor azt hulladékgyűjtő udvarba vagy pedig a közösségi komposztálás céljára fenntartott gyűjtőhelyre kell vinni. A társasházakban a fenyőfa hulladékot - a közszolgáltató általi elszállításig - egy helyen kell gyűjteni.
Július 1-jétől a magánszemélyek által lakott ingatlanoknál az egyik felajánlott gyűjtőedény - kukaedény - legfeljebb 80 literes lehet. Aki egyedül használ egy ingatlant, annak elegendő a legfeljebb 60 literes kuka is, feltéve, hogy a helyi önkormányzat igazolja: az illető egyedül és életvitelszerűen használja az ingatlant.

sakema
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.