S. Nagy Istvánt hosszan tartó, súlyos betegség után kedden hajnalban,
81. születésnapján érte a halál - közölte felesége, Csongrádi Kata
énekesnő az MTI-vel.
S. Nagy István 1934. január 20-án született Köröstarcsán.
Dalszövegíróként olyan híres magyar zenészekkel és zenekarokkal
dolgozott együtt, mint Szécsi Pál, Máté Péter, Cserháti Zsuzsa, Koncz
Zsuzsa, Kovács Kati, Zorán, Zalatnay Sarolta, az Omega vagy a Hungária.
Olyan slágerek kötődnek a nevéhez, mint az Elmegyek, a Szóljon hangosan
az ének, a Hull az elsárgult levél, a Csavard fel a szőnyeget, a Nem
vagyok én apáca, az Azt mondta az anyukám vagy az Azért vannak a
jóbarátok.
Egészségi állapota miatt jó ideje aggódtak érte a rajongók, tavaly
november végén szívinfarktussal szállították kórházba, a szíve nem
bírta, hogy korábban kétoldali tüdőgyulladást kapott. Kómába is került,
napokon át lélegeztetőgépen volt. Magához tért, és állapota apró
javulásokat mutatott, de a kórházból már nem engedték haza. 2015. január
20-án, a születésnapján feladta a küzdelmet.
Barta P.
Barta P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.