A KSH előzetes adatai szerint 2014 első négy hónapjában 28 318 gyermek
született, 2,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A halálozások
száma az év első harmadában 43 224 volt, ami 3,7 százalékos csökkenést
jelent 2013. január–áprilishoz viszonyítva Magyarországon.
A természetes fogyás 14 906 fő volt, 2 478-cal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Bár a 38 ezer feletti születésszám növekedést jelent, azért ez még nem
azt jelenti, hogy sínen vagyunk a "gyerekgyártás" projektben. Hiszen 2010-ben még
ugyanebben az időszakban 30 944 gyermek jött világra – de az sem
számított kiemelkedőnek.
(A statisztika viszont nem terjed ki annak bemutatására, hogy milyen "népcsoport" mutat ilyen drasztikus növekedést, -ami nagyon torzítja a statisztikát- így annak hiányában az adatok eléggé bizonytalanok. A forrás olvasható a mellékelt linken de az alatta lévő kommentek mindent elárulnak, hogyan látja az egyszerű olvasó a kialakulóban lévő "népszaporulat" állását. -a szerk.) Link
A születések száma az év három hónapjában emelkedett, februárban viszont 1,1 százalékkal kevesebb újszülött jött világra, mint egy évvel korábban. A legnagyobb növekedés áprilisban volt, amikor a 7 023 regisztrált újszülött 9,3 százalékkal múlta felül az előző év azonos havi értékét. Az emelkedés mögött azonban az is ott van, hogy tavaly a negyedik hónapban születtek a legkevesebben.

Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.