A Mazsihisz volt igazgatójának új állásáról a Magyar Hírlap számolt be, épp azon a napon, amikor összeül a Zsidó Közösségi Kerekasztal.
A kormány munkáját segíti (?) szeptembertől Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) volt ügyvezető igazgatója – írja keddi számában a Magyar Hírlap, amelynek információi szerint Zoltai a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János tanácsadójaként látja el feladatát.
Lázár keddre hívta össze a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését. A fórum arra lenne hivatott, hogy elsimítsa a zsidó szervezetek és a kormány közti feszültségeket, amelyek egyebek mellett a német megszállási emlékmű vagy a holokauszt-emlékév programjai miatt kialakultak.
Lázár szerint egyébként maguk a zsidó közösségek is megkérdőjelezték a nevükben véleményt formálók legitimitását.
Zoltai idén tavasszal távozott a Mazsihisz éléről. Személyét korábban számos kritika érte, egyrészt azért, mert 1956 után munkásőr volt, másrészt azért, mert az általa vezetett Mazsihisz a rendszerváltás után igyekezett kisajátítani a zsidóság képviseletét a közéletben.
Szerk;Posta S.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.