"Ígérjük,
készséggel elhiszünk mindent, csak előtte csippentsenek a szemükkel,
hogy most tetszenek a képünkbe hazudni, és akkor mi felállva tapsolunk.
Például
annak, hogy milyen tehetséges ember ez a Szijjártó Péter. 36 éves, és
már külügyminiszter. Ma tette le a hivatali esküt – isten őtet úgy
segélje!
Segélte
eddig is, nem szenvedett hiányt semmiben. Tegnap például még csak három
nagy értékű ingatlanról tudtunk, meg némi (82 millió forint)
megtakarításról, mára viszont kiderült, hogy négy van neki.
Három a magyar igazság, meg egy a ráadás.
Idén
tavasszal vásároltak a feleségével egy kis kulipintyót, Dunakeszin. Nem
valami nagy szám ez a vityilló, alig 400 négyzetméteres, és mindössze
167 millió forintba került. Eredetileg nem ennyiért kínálták, de - mint
Szijjártó nyilatkozta -, hosszasan alkudozott, így lett a vége 167
millió.
Ami
már a nem szakértő szemlélő számára is jelzi, hogy jó kezekbe került a
magyar külügyek irányítása. Szijjártó Péter tud bánni a pénzzel, nem
szórja el a javait, gondosan az élére állít minden forintot, beosztja,
hogy a család a hó végén se szenvedjen szükséget semmiben.
Tavaly
tíz millió forintot keresett, és mindeközben 15 millió forintot
takarított meg. Szijjártó Péter példája már csak ezért is több, mint
követendő. Saját erejéből, korát meghazudtoló gyorsasággal emelkedett
magasra, s mindeközben még az adóhatóságnak sem lett gyanús. Sem az
ügyészségnek, sem senkinek.
Miért is lett volna: nincs itt semmi érdekesség"...a teljes írás itt olvasható !
Megosztotta;Barta P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.