Bár korábban tagadták az
ilyen irányú terveket, elképzelési szinten már elkezdődött a
dohánytermékekhez hasonló szabályozás kormányzati kidolgozása.
Mégis lesznek "Nemzeti italboltok"?
„A mi programunk egyetlen szóban foglalható össze, és az úgy hangzik: folytatjuk.” (Orbán Viktor)
Az eddig még csak elképzelés szintjén létező koncepciót
véglegesítették, annak megvalósításáról pedig már el is kezdődtek az
egyeztetések a piac szereplőivel – értesült kormányközeli forrásokból a a Napi Gazdaság.
"Információik
szerint a tervezetet a trafikokéhoz hasonlóan alakítják ki, tehát
törvényi szinten rögzítik a szeszes italok árusításának szabályait. Az
is biztosnak tűnik, hogy a dohányboltok monopóliumával megegyező módon
jövőre kizárólag az erre létrehozott, az állam által előzetesen
engedélyezett italüzletekben kapható majd alkohol.
Az alkoholárusítás jogosítványának szabályozása nem egyedi ötlet, Ausztráliában, Új-Zélandon vagy Kanadában már hosszú ideje nem kapható szeszes ital szupermarketekben, az ilyen jellegű termékekhez csak külön erre a célra kijelölt üzletekben (bottle és liquor shop) lehet hozzájutni. Európában elsősorban a skandináv országokban szigorítottak a hatóságok"
Szerk;Posta S.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.