Meghalt egy 15 éves lány egy házibuliban, mert a barátai
erős antidepresszánsokkal kevert bort itattak vele.
Három "fiatal" ellen
emeltek vádat gondatlanságból ? elkövetett emberölés miatt.
Egy gesztelyi lakásban tartott házibulit a fiatalokból álló társaság.
Az italokat a fiúk vitték. Hárman közülük a házigazda szekrényében
találtak egy doboz antidepresszánst. Úgy gondolták, jobb lesz a
hangulat, ha a gyógyszert a borba keverik.
Összetörték és kétliteres palackokba szórták a tablettákat, de
közvetlenül néhány pohárba is tettek gyógyszert. Az így elkészített
„koktélt” itták, és itatták a lányokkal is, nekik azonban nem szóltak
arról, hogy gyógyszer van az italban.
Az egyik 15 éves lány rosszul lett, és az eszméletét is elvesztette.
Szóltak a szüleinek, akik azonnal értesítették a mentőket, de mire
kiértek, a lány meghalt. Több pohár italt is ivott, a szervezetében a
gyógyszer halálos adagjának többszörösét találták.
A három 22 és 25 év közötti férfi ellen gondatlanságból elkövetett
emberölés miatt emeltek vádat, felfüggesztett fogházbüntetést kérve
rájuk – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. -olvasható az origo portálján.
Szerk;Posta S.
Amikor egy vakolatlan házban, döngölt földes szobában laknak 7-8-an, elég nehéz úgy kicsalogatni közülük kettőt, hogy ne vegye észre valaki a családból. Náluk ez nem gond. Ők gyerekként válnak "felnőtté", egy 15 évest nem tartanak vissza a buliból, fel se merül, hogy mit keres ott, legfeljebb eggyel többen lesznek 9 hónap múlva.
VálaszTörlésNáluk ez természetes, sajnos.
Hogyan lehet őket integrálni a nagyobb közösségbe, tanulásra, munkára szoktatni, hihetetlen nagy probléma és nem is pénzkérdés. Ha nekik több pénzük lenne, akkor gimnáziumba, egyetemre járnának?! Dehogy. Amibe beleszületnek, abból szinte nincs kiút.
Egyébként egy "közülük való" Kossuth-díjas művésznőnk is 17 évesen már anya volt, 34 évesen nagymama, 50 évesen dédnagymama.
Minden esetre annak oka van, ha csak felfüggesztettet kaptak az elkövetők, valószínűleg nem tudunk a bűncselekményről minden részletet.