"Miután egy motoros Kézdiszentléleken vasárnap késő délután elütött egy tizenegy éves kislányt, a járművet vezető életét vesztette, mögötte ülő utasa pedig súlyosan megsebesült.
Az ütközést követően a motorkerékpár egy út menti ház padlására került, (a balesetben a jármű megpördült, majd egy padláson landolt a ház az úttest szintje alatt helyezkedik el, a tetőzet egy-másfél méter magas - a szerk.) ám azt egy másik követte, annak vezetője megállt, segíteni próbált, de őt a felbőszült helybeliek megkéselték, a fiatalembert súlyos sérülésekkel vitték kórházba."
Sokan szívesen mellőzik, ám kevésbé megkerülhető az a tény, hogy mindez a falu „cigánysornak” nevezett részén történt. (link)
Többen feltételezik, hogy az elhunyt férfit valójában meglincselték (egy szemtanú vallomása) aki szerint Sebestyén Attila még élt, amikor ő a helyszínre
ért, a cigányok oltották ki életét. Remélhetőleg a kórboncnoki vizsgálat
rámutat az igazságra. (Micsoda kísérteties hasonlóság az Olaszliszkán történtekre!-a szerk.)
Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.