Ukrajna pénzt kap, amiért kitart a nyugati orientáció mellett, de ennek
ára van. A kormány nem teheti azt, amit csak akar. A Nemzetközi Valutaalap áremeléseket és bérbefagyasztást írt elő a 17 milliárd
dolláros hitelért cserébe.
Az IMF végrehajtó tanácsa – amelyben Oroszország és az Egyesült Államok
is képviselteti magát – jóváhagyta, hogy a 17 milliárdból 3,2 milliárdot
azonnal átutaljanak a készpénzhiánytól szenvedő és sokaknak adós ukrán
kormánynak, hogy elkerülje az államcsődöt. A 3,2 milliárdból 2 milliárd
az állami költségvetést fogja tehermentesíteni. A hitelből Ukrajnának
részben az IMF-fel szemben fennálló adósságát kell törlesztenie.
Ukrajnának a hitelért cserébe megszorító intézkedéseket kell
végrehajtania, például csökkentenie kell az állami intézményekben
dolgozók számát, emelnie kell az adókat és az energiaárakat, valamint be
kell fagyasztania a minimálbért.
A nemzetközi pénzintézetek, mint amilyen az IMF is, szerte a világon azzal a feltétellel hiteleznek, hogy beleszólnak az állami költségvetés alakításába. Ez mindenütt megszorításokkal jár, így történik ez például Romániában is, amely ugyancsak a közelmúltban vett fel hitelt a Nemzetközi Valutaalaptól. Orbán Viktor kormánya éppen azért törlesztette idő előtt az IMF-hitelt tavaly nyáron, hogy ezektől a kötöttségektől megszabaduljon, és önállóan alakíthassa gazdaságpolitikáját.

A Valutaalap reményei szerint Ukrajna a segély révén további 15 milliárd
dolláros hitelhez jut a Világbanktól, az Európai Uniótól, Kanadától,
Japántól és más európai intézményektől.
Barta P.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.