Még
az év vége előtt hadrendbe állhatnak az új, "mindent látó" sebességmérők
- értesült a pénzcentrum.hu. A 160 darab, változtatható helyű
berendezés a gyorshajtók mellett felismeri majd a záróvonalon előzőket, a
piroson áthajtókat, sőt azokat is, akik nem kötötték be magukat. Hamarosan
hadrendbe állhatnak az új, "mindent látó" sebességmérők, hivatalos
nevükön változtatható helyű komplex közlekedési ellenőrző pontok
(vhKKEP). Az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK)
közlése szerint a 160 darab vhKKEP beszerzésére folytatott közbeszerzési
eljárás lezárult, az alapfunkciók ellátására alkalmas eszközöket
várhatóan még az év vége előtt használatba veheti a rendőrség. A
Pénzcentrum.hu információi szerint az új, sebességet is mérő
berendezések összesen 12 funkcióra lesznek majd képesek. Az ORFK
közleménye alapján az eszközök rendszeres és
szisztematikus alkalmazásától a rendőrség azt várja, hogy az uniós
elvárásokkal és a hazai közlekedésbiztonsági törekvésekkel összhangban
jelentős mértékben csökken majd az elkövetett közlekedési jogsértések -
nem csak a sebességtúllépések - száma; tehát fejlődik a közlekedésben
résztvevők önkéntes jogkövetése, ennek eredményeként kevesebb baleset
történik és azok kimenetele a korábbiaknál enyhébb lesz.(?) (A gyilkolás, betörés, lopás rablás "öregezés" az lényegtelen kérdés mert hiszen ezen a téren ugye "rend van" ! Az autósok meg ha közlekedni akarnak és nem jó nekik a tömegközlekedés, -mert hát itt van ez a "szuper" kettes villamos is Debrecenben -csak kitalálunk valamit ha már ránk szavaztak, hogy még többet le tudjunk húzni róluk, ha még mindig telik nekik autóra! Mert a cél; Fizess...fizess....fizess.. )-a szerk.
Szerk;Posta S
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.