Nem tett vallomást a bíróságon, de fenntartotta korábbi beismerő
vallomását az a gépkocsivezető, aki 2013 januárjában szemétszállító
autóval tolatott Hajdúsámsonban, eközben pedig a villanyoszlophoz
szorította a gépkocsi hátsó részén lévő fellépőn tartózkodó rakodót –
közölte Tatár Tímea, a Debreceni Törvényszék sajtóreferense. A sértett kórházba szállítása közben elhunyt. Sz. Antal ellen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ügyészség.
A vádirat szerint hátramenet közben senki nem tartózkodhatott volna a
fellépőn, a tolatás miatt a sofőrnek éppen a rakodó segítségét kellett
volna igénybe vennie.
Vágó Zsolt bíró a tárgyaláson ismertette a vádlott
nyomozás során tett vallomását. Eszerint a manőver megkezdésekor a
sértettet még a kukásautó mellett látta, a visszapillantó tükörben pedig
nem észlelte, hogy a fellépőn tartózkodna valaki.
Ettől függetlenül
felelősnek érzi magát a balesetért. A vádlottnak egyébként közel 40 éve
van jogosítványa, vallomása szerint másfél millió kilométert vezetett
balesetmentesen.
A tárgyaláson felmerült, hogy a szemétszállító autó nem
képes tolatni, ha valaki áll a fellépőn. A tanúvallomásokból azonban az
derül ki, hogy az autóval máskor is tolattak már így. Ennek
tisztázására az ügyész és a védő is igazságügyi szakértő meghallgatását
indítványozta – tájékoztatott Tatár Tímea.
Barta P
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.