Március 31-én a Debreceni Ítélőtábla Elek Balázs vezette
tanácsa tárgyalja B. Péter rendőr hivatalos eljárásban elkövetett
bántalmazás bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatti ügyét. Az
elsőfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2013 decemberében felmentette.
A
bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 1999-től a
Záhonyi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi és Közlekedési Osztályán
dolgozott, majd 2009-től körzeti megbízott a Tuzséri Körzeti Megbízotti
Csoport tagjaként.
2012 februárjában a vádlott és társa Tuzsér községben teljesített szolgálatot. Délelőtt észlelték, hogy I. Attila gépkocsijával úgy közlekedik, hogy kanyarodás közben nem használja az irányjelzőt.
2012 februárjában a vádlott és társa Tuzsér községben teljesített szolgálatot. Délelőtt észlelték, hogy I. Attila gépkocsijával úgy közlekedik, hogy kanyarodás közben nem használja az irányjelzőt.
A rendőrök megállították I. Attilát, ekkor látták, hogy az
autóban gyermek is utazik, aki semmilyen biztonsági eszközzel nem volt
ellátva.
Az intézkedés közben I. Attila észrevette, hogy közmunkás
rokonai közelednek, akik kiabálva felelősségre vonták a rendőröket. Ezen
felbátorodva I. Attila a helyszínt el akarta hagyni, kezét felemelte,
ezért az intézkedés akadályozása miatt a vádlott (?) és társa
megbilincselte, majd a rendőrautóba ültette.
A közmunkások közül B.
Milán sértett közeledett a rendőrök felé és felszólításra sem állt meg.
Mivel olyan közel ért B. Péter vádlotthoz, hogy az intézkedést
akadályozta, ezért őt a vádlott kis erővel magától eltaszította. B.
Milán ettől hanyatt esett a háta mögött lévő hókupacon, majd felugrott
és elszaladt. B. Milán sérülést nem szenvedett. B. Milán a törvényes
határidőn belül magánindítványt terjesztett elő.
A Civishír nyomán
Szerk; Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.