A szombat esti Belevaló Világ kedélyesen zajlott, a betelefonálók
nagy része elmondta, hogy Charlotte-ot várja vissza a villába, többségük
nem annyira szimpátiából, mint inkább a Dorkával szembeni ellenszenv
miatt. Eljött viszont az a pillanat, amit Csobot Adél valószínűleg rémálmában sem képzelt volna el: egy női betelefonáló élő adásban hozta őt különösen kellemetlen helyzetbe.
A nő szerint ugyanis az online adásban Iza egy pofont adott Aureliónak, az erőszak pedig a szabályok alapján kizárással jár, így felháborodásának adott hangot, hogy Simont ugyan kizárták egy pólótépés miatt, az említett pofon viszont nem került be még az összefoglalóba sem. "Szegény" Csobot arcán megfagyott a mosoly, részben valószínűleg azért, mert fogalma sem volt, valóban csattanhatott-e el pofon, másrészt pedig nem volt könnyű helyzetben, hogyan válaszolhatná meg ezt a reklamálást.

Végül inkább elterelte a témát, mi pedig a műsor után körülnéztünk
netes fórumokon, vajon mit tudhatnak erről a pofonról a műsort elszántan
követő internetezők.
Ott találtuk meg a lenti felvételt, melyen Iza és Ádám viccből birkózik, Aurelio pedig a birkózás közben megpróbálja vetkőztetni a lányt. Egy pofon valóban elcsattant Izától utána, de a játék hevében, és senki nem vette komolyan. A csattanás és a közvetlen előzmény 07:25-től látható.

Szerk;Posta S.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A megjegyzés írása mint:Profil kijelölése.... legördülő menüben válasszátok a "Név/URL-cím"rovatott -ne a névtelent- ide írjátok be a nevet,vagy bármilyen nick nevet.Az URL-t hagyjátok üresen.
Köszönöm.